100 évvel idősebb lehet Róma városa
2014. április 14. 12:34
Amennyiben a régészek megállapításai helytállóak, úgy akár száz évvel idősebb lehet az Örök Város az eddig véltnél.
Korábban
Olaszország a jövő héten ünnepli Róma alapításának 2767. évfordulóját. A legenda ugyanis úgy tartja, hogy i. e. 753. április 21-én alapította meg Romulus és Remus Róma városát azon a helyen, ahol egykor az anyafarkas tejével táplálta őket.
Olasz sajtójelentések szerint azonban az ókori romok között olasz régészek egy olyan építmény maradványait azonosították, amely száz évvel megelőzi a város alapításának feltételezett idejét. Az Il Messagero napilap vasárnapi száma a római Forum ásatásaiért felelős régészt, Patrizia Fortinit idézi, aki szerint a falmaradvány jóval az ókori Róma mondabeli megalapítása előtt épült.
A fal vulkáni tufából készült, s egy a Capitolium alatti víztározóból vezette be a vizet. A fal körül kerámia edényeket és ételmaradványokat is találtak az archeológusok. "A kerámia edények vizsgálata döntőnek bizonyult a fal korának meghatározásában, így megtudtuk, hogy a falat az i.e. 9. és az i.e. 8. század eleje között építették" - mondta el Fortini.
A szakemberek már korábban is tudták, hogy Róma lassan épült fel, megalapításának dátumát pedig később találták ki; például bizonyítékok szólnak amellett, hogy a Palatinus dombjánál már az i.e. 10. században megtelepedtek a város első lakói. A mostani felfedezés egyúttal arra is rávilágított, hogy a kőépületek az eddig véltnél jóval korábban megjelentek Rómában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap