Foglalkozások, amelyek már nem léteznek
2014. március 3. 14:40
Korábban
Ember-radar
Noha a német Heinrich Hertz már 1886-ban bebizonyította, hogy a rádióhullámok visszaverődhetnek a tárgyakról, az első radarokra még évtizedeket kellett várni. Az első rádiólokátorokat a harmincas években kezdték rendszerbe állítani, a második világháború idején már széles körben használták légvédelmi célokra. Számos ország egymástól függetlenül is kifejlesztette a maga radarját, így hazánk is; itthon Bay Zoltán vezette a második világháború alatt a rádiólokátor fejlesztésével foglalkozó tudóscsoportot, készülékük 1943-ban már 18 kilométer távolságból észlelte a tárgyakat.
S hogy miként próbálták addig észlelni az ellenséges repülőgépeket? Például a képen látható emberi hangtükrökkel, amelyek a hanghullámok fókuszálására és felerősítésére szolgáló berendezések voltak, s az első világháborúban terjedtek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap