Az atombunker leplezésére épülhetett a prágai hotel
2013. november 29. 14:37 MTI
Hidegháborús múzeum nyílt pénteken a prágai Vencel téren álló Jalta szálloda alatt, egy hajdani atombiztos, csehszlovák állami vezetők számára épült bunkerben.
Korábban
A kétszintes, tartalék energiaforrással, különleges víztárolóval, műtővel is ellátott atombunkert körülbelül 150 személy számára tervezték. Berendezése nem maradt fenn, a szállodának a múzeum kialakításában a Csehszlovák Fegyveres Erők nevű civil szervezet segített, saját gyűjteményükből biztosították a korabeli katonai felszereléseket - tette közzé a cseh CTK hírügynökség.
A látogatók megnézhetik az egykori csehszlovák határőrök szobáinak mintájára berendezett helyiséget, a műtőt, a lehallgató és egyéb kommunikációs készülékeket, olvashatnak a vasfüggönyről. Megnézhetik azokat a szobákat is, ahonnan a bunker ellátását irányították. Innen hallgatták le a csehszlovák titkosszolgálat emberei a szálloda vendégeinek telefonjait is. Köztük volt az NSZK nagykövetsége, amelynek az 1970-es években a Jalta hotel adott otthont.
Háborús konfliktus esetén ebben a hotelben lett volna a Varsói Szerződés vezetőinek főhadiszállása, ezért is építették éppen a szálloda alá az óvóhelyet. A titkos polgári védelmi óvóhelyek hálózatából csak 1998-ban, a szálloda tulajdonosváltásakor törölték. Azt is beszélték, hogy az épületet valójában a bunker leplezésére emelték - olvasható a szálloda honlapján. A múzeumot a szálloda építésének 55. évfordulóján adták át. A hajdani atombunker páros héten kedden és csütörtökön, páratlan héten hétfőn és szerdán este látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.