Hat náci mítosz

A nemzetiszocialista vezetők és ideológusok rendkívül babonásak voltak, történészek szerint a mozgalom okkult indíttatású szellemisége segítette őket tevékenységükben. Összeállításunkban hat, a nácikhoz kötődő mítoszt mutatunk be a frigyládától kezdve egészen Nostradamusig.

A frigyláda

Az i. e. 597-586 között eltűnt frigyláda volt a legkeresettebb tárgy a második világháború idején, a városi legenda szerint ezt a nácik mindenáron meg akartak szerezni, hogy végső fegyverként bevethessék a szövetségesek ellen. A közismert történet szerint a kívül-belül arannyal kibélelt ládát puszta kézzel nem is lehetett megérinteni, s egyszerre négy ember tudta szállítani a sarkaira szerelt aranyfoganytúkkal. Ebben őrizték a két kőtáblát, amelyre a Tízparancsolat volt felírva.

Az Ószövetség szerint egy alkalommal, a bírák korában, mikor a zsidókat legyőzték a filiszteusok, a Silóban őrzött ládát is elvitték magukkal hadizsákmányként. Alig telt el néhány hét, amikor félelemtől reszkető követek jelentek meg Izraelben, és visszaszolgáltatták a frigyládát, mondván, hatalmas csapást és dögvészt hozott a népükre. Közel 2600 évvel ezelőtt a babiloni seregek elpusztították a jeruzsálemi templomot, s a legendás ládának nyoma veszett.A nácik frigyláda-kereséséről szóló, széles körben ismert mítosz azonban valószínűleg nem hiteles, ugyanis semmilyen feljegyzés nem maradt arról, hogy a németek megpróbálták volna megszerezni a "csodafegyvert".

A Föld mélyén

Az elképzelés, miszerint misztikus városok, királyságok és furcsa, idegen lények élnek mélyen a föld alatt, már a korábbi évszázadokban is élénken foglalkoztatta az embereket. Nem volt ez másképp a náci uralom idején sem. Különböző, egészen agyament elméletek születtek a nácik 1926 és 1943 közötti ázsiai, főként tibeti expedícióiról, ahol a mítoszok szerint - küldetésüknek megfelelően - a német tudósok bizonyítékokat találtak a Himalája mélyén lakók létezésére. Ez nem csupán a német köznép körében terjedt el, ugyanis Hitler néhány tanácsadója szintén mélyen hitt abban, hogy a Föld üreges.

A tudós vállalkozásoknak valójában sokkal prózaiabb okuk volt: a diplomáciailag igen nehezen megszervezett utazások során földrajzi, zoológiai, éghajlattani, kulturális és antropológiai kutatásokat folytattak a németek, és sokak szerint az expedíciók valódi célja annak az állításnak az alátámasztása volt, amely szerint Tibet lehetett az árja faj bölcsője.

Szent Grál

A náci ideológusok szentül meg voltak győződve arról, hogy a keresztények által az ősi pogány népektől ellopott Szent Grált, amely az árja népeknek halhatatlanságot biztosít, a Harmadik Birodalom területén kell tartani. Himmler állítólag megbízott egy Otto Rahn nevű, a német titkosszolgálatnak dolgozó férfit, hogy keresse meg az ereklyét, amely Európában, a Közel-Keleten, például Iránban is lehet.

A források különböző titkos társaságok tagjának nevezték a férfit, aki egyébként szilárdan hitt abban, hogy a 10. században feltűnt dél-franciaországi eretnek katharok még ismerték a Grál lelőhelyét. A lelkiismeretes, ám igencsak titokzatos náci ügynök úgy döntött a második világháború végén, hogy mivel nem teljesítette időben küldetését, nem méltó a további életre. Valószínűleg követte is a belső hangot.

Az árja-vita

A náci ideológia szerint a németek az ún. árja fajhoz tartoznak, amelynek fő tulajdonságai közé tartozik a szőke haj, a kék szem, az egészséges testalkat és a világos bőr. De tulajdonképpen kik is azok az árják? Maga a szó egy szanszkrit kifejezés, s azokra a törzsekre használták, amelyek i. e. 1700 körül megszállták az indiai szubkontinenst, s a források szerint arról voltak ismertek, hogy mindig hittek önmagukban és a legyőzhetetlenségükben, továbbá hogy a sötétebb bőrű indiaiaktól jóval világosabb bőrszínnel rendelkeztek - tették hozzá az utóbbit a német kutatók. Néhány generációval később az ősi indiaiak a kiválóság etnikai és társadalmi feltételeit beteljesítő személyeket kezdték így hívni.

Érdemes megemlíteni, hogy a médeket is többször "Arii" néven emlegették a források, az őket leigázó perzsákat pedig "Aria"-nak nevezték. A 19. században Max Müller modernizálta a kifejezést, amikor megpróbálta leírni az "indogermán" fajt, ám később ironikusan azt állította, valójában nincsenek is bizonyítékok arra, hogy az árják valaha is léteztek volna.

A végzet lándzsája

A titokzatos lándzsát, amellyel a legenda szerint a kereszten függő Jézus Krisztust a római katona szíven szúrta, Hitler először 1908-ban pillantotta meg, s azt követően minden erejével azon volt, hogy megszerezze az ereklyét. A szent lándzsára Nagy Konstantin római császár óta több mint negyven uralkodó tette rá a kezét, többek között a 18. században élt porosz uralkodó, Nagy Frigyes is magáénak mondhatta.

1938-ban, Ausztria megszállása után a Führer elérte, hogy Nürnbergbe szállítsák, ahol a mítosz útjára indult, ugyanis a háború - a történet szerint - akkor vehette kezdetét, amikor a lándzsa német területre, jobban mondva a náci vezér kezébe került, s akkor érhetett véget, amikor 1945-ben az amerikaiak elvették a németektől, s a Führer öngyilkos lett.

Hörbinger Világjég-elmélete

Közismert, hogy a nácik Nostradamus próféciáit is igyekeztek a maguk javára fordítani, mivel állításuk szerint a kora újkori francia jós Hitler hatalomra kerülését is megjövendölte. A Führer állítólag a Hans Hörbinger-féle misztikus kozmológiában is hitt. A századfordulón élt és alkotott tudós azt állította, hogy az univerzum számtalan holdja és egyéb égiteste a történelem során egy alkalommal már biztosan megkerülte a világunkat, s valamelyest mindegyik hozzájárult egy adott katasztrófához. 

A Világjég-elmélet megalkotója úgy vélte, hogy a Hold hegyei jégből vannak, a csillagászati jelenségek magyarázata pedig a jég felsőbbrendűségében rejlik. Az elmélet szerint az egész Tejútrendszer jégdarabokból áll, amelyek a Napba zuhannak, s ezek okozzák a napkitöréseket. Hörbinger sok követőt szerzett magának, a Harmadik Birodalom egyes vezetői - köztük Heinrich Himmler - is magukévá tették a világ-elrendezés eme elméletét.