2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több száz, 2. vh-ban elesett magyar katonát azonosíthatnak

2013. augusztus 14. 10:12 MTI

A második világháborúban elesett magyar katonák sírhelyének feltárására készülnek Fehéroroszországban. A Honvédelmi Minisztérium (HM) várakozásai szerint 600-800 elesett katona maradványai kerülhetnek elő, őket tiszteletadással temetik újra egy központi temetőben - mondta a HM katonai hagyományőrző és hadisírgondozó osztályának vezetője az MTI-nek adott interjúban.

Maruzs Roland kiemelte, hogy a tárca hadisírfeltáró és -gondozó projektje keretében eredményes volt a kapcsolatfelvétel Fehéroroszországgal. Az egyeztetések nyomán a közelmúltban 15 egykori katonai temetkezési helyet jártak be korabeli kataszterek, vázlatrajzok alapján, amelyeket a magyar királyi honvédség hadisír-nyilvántartó tisztjei készítettek.

Az őrnagy szerint sok esetben teljes pontossággal sikerülhet majd azonosítani a sírhelyeket, de számos olyan van, amelynek feltárására nincs esély, mivel a környezet jelentősen megváltozott: a temetkezési hely területén például lakóházak épültek. Így bizonyos, hogy a Fehéroroszországban elesett összes magyar katona földi maradványai nem kerülhetnek elő, a 2500-3000 hősi halott közül mintegy hat-nyolcszáz azonosítása valószínűsíthető - tette hozzá.

"Az a célunk, hogy a feltárt sírhelyeken meglelt katonáinkat egy központi temetkezési helyen újratemessük, a többi elesett katonánk tiszteletére pedig emlékművet állítsunk ugyanott" - mondta Maruzs Roland, hozzátéve, hogy a helyszín kiválasztása még folyamatban van. Magyarország és Fehéroroszország között nincs hadisírgondozó megállapodás, ezért a feltáró munkát a fehérorosz haderő 52. önálló különleges hadszíntérkutató zászlóalja végzi majd, de magyar szakemberek is jelen lesznek - tette hozzá.

Maruzs Roland elmondta, hogy Fehéroroszországban leginkább megszálló alakulatok állomásoztak, illetve a doni területre vezényeltek estek el partizántámadások következtében, de az 1. lovashadosztályt is érték ott veszteségek 1944 nyarán. A fehérorosz terület nem a legfőbb hadszíntér volt Magyarország számára. Nem úgy, mint a mai Oroszország területe, ahol már létezik két központi katonai temető: Rudkinóban 19 ezer, míg Boldirjevkában 8 ezer magyar katona nyugszik. Emellett Ukrajnában, a galíciai területeken is nagy harcok zajlottak 1944-ben. "Tízezres nagyságrendben lehetnek ott katonáink eltemetve, ezért Ukrajnában is több helyen folynak kutatások, ott is szeretnénk központi katonai temetőt létrehozni" - mondta.

Az őrnagy közölte: a második világháborúban elesett magyar katonák számát nehéz megbecsülni, de vélhetően szovjet hadifogságban többen haltak meg, mint a hadműveleti területeken. Az orosz partner által átadott adatbázisban mintegy 68 ezer magyar katona adata található, akik szovjet hadifogságban haltak meg. Maruzs Roland megjegyezte, hogy ennél jóval többen lehettek, mivel útközben és az átmeneti gyűjtőtáborokban nem regisztrálták az embereket, márpedig azokon a helyeken is rengetegen vesztették életüket. A hadműveletek során elesett magyar katonák száma 150-180 ezerre tehető.

Legutóbb Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos tér átépítési munkálatai közben kerültek elő katonai maradványok. Egyikük német volt, az ő személyét sikerült is beazonosítani, négy magyar katonának viszont nem volt azonosítója, őket ismeretlenként temették el a budaörsi német-magyar katonai temetőben. Maruzs Roland arra is kitért, hogy ha majd a budapesti Széll Kálmán téren is elkezdődnek a felújítási munkálatok, ott tömegével kerülhetnek elő katonák földi maradványai és világháborús katonai eszközök darabjai is.

Az őrnagy szólt arról is, hogy igyekeznek folyamatosan bővíteni a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya által üzemeltetett honlap (www.hadisir.hu) adatbázisát is, amely már mintegy 78 ezer, a második világháborúban elesett katona adatát és temetési helyét tartalmazza.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár