Rejtő Jenő halála utáni peres ügye

2013. július 2. 12:21 Perczel Olivér

Rejtő Jenőt mindenki ismeri. Művei, figurái, humora beépültek a köztudatba. Élete azonban kevéssé ismert. Életrajzát pontosan nem is lehet rekonstruálni, hiszen utazásait ma már lehetetlen vállalkozás nyomon követni. Tudni lehet, hogy ő is hasonló életutat járt be, mint csavargó hősei (például Fülig Jimmy, Galamb, Vanek úr vagy mondjuk a Rézgróf), fiatal korában bejárta Európát, és megfordult Észak-Afrikában is. Közhely, de igaz, hogy „az élete kész regény”, ami kész szerencse, hiszen ha nem élt volna, úgy-ahogy, akkor irodalmunk, közbeszédünk, humorunk mind-mind szegényebb lenne.

Korábban

Életrajza tehát feltáratlan, mi most egy, a Budapest Főváros Levéltárából előkerült irat alapján élete végének egy eddig ismeretlen eseményére világítunk rá. Rejtőt 1942. október 9-én az Egyedül Vagyunk nyilas lap egy cikkben megalázta. A cikk szándéka már a címből is látható (Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét). Az újságíró a cikkben - ha pontatlanul is -, de valóban leleplezi P. Howardot, elárulja az olvasónak, hogy az álnév mögött „Rejtő Jenő-Reich Lajos” áll. A szerző egy rövid és pontatlan életrajzot közöl róla, kétségbe vonja afrikai tartózkodását, megjegyzi, hogy hosszú olaszországi tartózkodását, csak akkor szakította meg, „amikor az ottani hatóságok minden külföldi zsidót eltanácsoltak”.

Bántó és cinikus stílusban emlékezik a ponyváról, és a műfaj még jelenlévő képviselőjéről, Rejtőről. Úgy tűnik, ez a cikk is része volt a ponyvát lejárató kampánynak, amelyet a szélsőjobboldal már 1940-óta folytatott. Nem is sikertelenül: elérték ugyanis, hogy 1942 júniusában megjelenjen az úgynevezett Ponyvarendelet, amely, papírhiányra hivatkozva az olcsó ponyvák megjelenését korlátozta.. E rendelet előírta, hogy a három pengőnél olcsóbb áron forgalmazott könyveket íves nyomópapíron csak külön miniszterelnöki engedéllyel szabad előállítani, és ívenként tíz pengő eljárási díjat is be kell fizetni a kiadónak. Ez a jogszabály gyakorlatilag kivégezte a Rejtőt is foglalkoztató sorozatot a „Világvárosi regények”-et is, de a rendelet valójában nem érte el célját, a ponyvairodalom megsemmisítését, viszont kétségtelenül hozzájárult annak lassú elhalásához.

A most előkerült dokumentum alapján kiderül, hogy Rejtő nem hagyta annyiban a dolgot, a rágalmazó cikk megjelenése után feljelentést tett. Rejtő (Reich) Jenő 1942. október 18-án meghatalmazta testvérét, dr. Reich (később: Révai) Gyula ügyvédet, hogy lássa el védelmét: „Meghatalmazom dr. Reich Gyula V. Szent István krt. 5. sz. ügyvéd urat, hogy Oláh György, illetve ismeretlen tettes ellen sajtó útján elkövetett rágalmazás, illetve becsületsértés miatt a bűnvádi eljárást foganatba tegye és annak során engem teljes jogkörrel képviseljen.”

Ezután megtették feljelentésüket a már említett cikk egész tartalma, de különösen a következő részek miatt: „Mr. Howard-Rejtő-Reich, a nagy terézvárosi ponyvakirály és rémregénygyáros rövid idegkúra után visszatér a Japán-kávéházba” és „De ez még sokkal korábban, a ponyvaregényírás korszaka előtt történt. A ponyvaregényt megelőzően ugyanis színdarabírással foglalkozott Howard, akkor még kizárólag Rejtő Jenő néven. De hogyan juthatott el az egyszerű, szürke kis pesti magántisztviselő, a hét reált végzett Reich Lajos, a pesti Színházi podiumig? [Az egyébként igen jól értesült cikkíró keresztnévtévesztésére az adhatott okot, hogy Rejtő másik bátyját Reich Lajosnak hívták – ő később Egri Lajos néven lett sakkmester. - A szerk.]

A legvalószínűbbnek az a magyarázat tűnik - folytatja a feljelentést kiváltó cikkrészlet -, amely szerint a Színházi Élet egyik befolyásos tőkésének a lányát vette feleségül, s ez a tette egyszerre megnyitotta számára az érvényesülés útját. Ha valaki átlapozná a Színházi Élet régi évfolyamait, minduntalan beleütközne Rejtő Jenő nevébe. De csak a nevébe, mert míg a többi kollaga: Bus-Fekete László, Békeffi István, Vadnay László, Lőrincz Miklós, Görög László, Lakatos László, stb. állandóan fényképeztették magukat, Rejtő Jenő visszavonult az ilyen szerepléstől. Ugylátszik a félszegség már akkor benne volt. Leggyakrabban egyfelvonásost közölt tőle a lap, s ezek már mind bemutatott darabok voltak.”

Perczel Olivér teljes cikke a Múlt-kor Történelmi Magazin 2013. nyári számában