A leggazdagabb kínaiak között Mao Ce-tung unokája
2013. május 10. 11:37 MTI
A kínai kommunista rendszer létrehozójának, Mao Ce-tung néhai kínai államelnöknek az unokája és annak férje is megtalálható a leggazdagabb kínaiak sorában, ami egy sor újabb felfedezésre és következtetésre vezette a kínai online közvélemény egy részét.
Korábban
Kung Tung-mej és férje, Csen Tung-seng körülbelül 5 milliárd jüanos, vagyis több mint 815 millió dolláros vagyonukkal a 242. helyet foglalják el a New Fortune kínai pénzügyi magazin 2013. évi 500-as listáján. Csen egy pekingi központú, életbiztosítással foglalkozó cég elnöke, míg felesége fő részvényes ugyanott és vezető.
Kung Mao Ce-tung még élő gyermekének, Li Minnek a lánya. Li anyját, Mao második feleségét, Ho Ce-csent Mao nem sokkal a gyerek születése után Oroszországba küldte gyógykezelésre, s kislányát négyéves korában vitték utána. A gyerek 13 éves korában tudta meg, hogy Mao az apja, s tőle kapta akkor a Li Min nevet is.
Kung, az unoka 1992-ben végzett a Peking Egyetemen és ezt követően csatlakozott a biztosító céghez. Volt egy könyvesboltja is, amely a "kommunista kultúra" megőrzését szolgálta, s nagyapjáról négy sikerkönyvet is írt. A kínai online közösség most kapott az alkalmon és összevetette Mao Ce-tung egykori ellenszenvét és harcát a magántőke ellen, valamint "magántőkés" unokájának fényes sikerét. "Elárulta a proletárforradalom nagy tanítómesterét" - írta valaki gúnyosan.
A blogolók nem hagyták szó nélkül azt sem, hogy a párnak állítólag három gyermeke van, ami arra utal, hogy minden valószínűség szerint büntetlenül megsérthették a törvényeket, a központi egykepolitikát. A Mao-unoka friss felfedezése a leggazdagabbak névsorában ráirányította arra a jelenségre is a figyelmet, hogy a családi-politikai kapcsolatok, a befolyásos háttér az elhelyezkedésnél jelentős előnyt jelent, továbbá konkrétan az indulásnál általában 15 százalékos plusz jövedelmet. Ezt támasztja alá egy nemrégiben a pekingi Tsinghua Egyetem által végzett felmérés is.
A 2010 óta 19 egyetemen lefolytatott vizsgálat azt is megállapította, hogy a pénzügyi szektorban, az állami és szociális intézményekben, valamint a nemzetközi szervezetekben különösen is előnyben részesítik a jó összeköttetésekkel rendelkező érkezőket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50