Hitler elfeledett szövetségesei
Niel-Peter Granzow Busch

Pompeji megsemmisülésének története

79-ben a Római Birodalom egyik legnagyobb városa egy szempillantás alatt eltűnt a térképről. Pompeji kikötővárosát és lakosságát forró hamu és kő temette maga alá. A kutatóknak azóta sikerült óráról órára rekonstruálni, hogyan is zajlott le a város haláltusája.

Az első figyelmeztetés 79. augusztus 24-én kora hajnalban érkezett: az itáliai Pompei kikötővárosában az emberek arra ébredtek, hogy házaik rázkódni kezdtek. Ezután egy újabb, kisebb földrengés sújtotta a Nápolyi-öbölben fekvő nagy kikötővárost. A több mint 20 ezer lakos többsége mégis nyugodtan aludt tovább.

Mikor a nap néhány órával később felkelt, úgy tűnt, nincs semmi baj. A kereskedők a piacon gyümölcsöt, kenyeret, zöldségeket és friss halat kínáltak, a vevők az árukat kóstolgatták. Pompeji központjában, a pékségben a pék a kenyereket a sütőbe csúsztatta, a termékenység istennője, Ízisz templomában pedig a papok épp a szertartásra készülődtek. Dél körül a város nagy villáiban a rabszolgák hozzáláttak az ebéd előkészületeihez. Ezzel foglalatoskodtak a jómódú kereskedő, Gaius Julius Polybiusnak a főutcán (a Via dell’Abbondanzán) lévő luxusvillájának lakói is. Gaius Julius mellett volt a neje, öt gyermeke, az unokaöccse és annak állapotos felesége, valamint a család rabszolgái is.
Épp hozzá láttak volna az ebédhez, amikor egy csapásra minden összeomlott. Fülsiketítő zajjal kísérve megremegett a föld, még a legnagyobb épületek is meginogtak. Rögtön ezután Pompeji hüledező lakói szeme láttára a körülbelül 10 km-re, északra fekvő Vezúv hatalmas hamu- és tajtékkőoszlopot lövellt ki magából. Lassan elsötétedett az ég. Hamu, habkő és törmelék záporozott Pompei házaira és rémült lakosaira. Elérkezett az Ítélet Napja.

Eső hamuból és kőből (augusztus 24., 13.00)

A pompejiek számára oly katasztrofális napon a 18 éves ifjabb Plinius épp nagybátyja misenumi házában tanult, Pompejitől körülbelül 30 km-re északnyugatra. Ez a város volt az anyakikötője a rómaiak egyik legnagyobb flottájának, amelynek Plinius nagybátyja, idősebb Plinius volt az admirálisa. A házból az ifjú jól láthatta azt a hatalmas hamuoszlopot, amelyet a Vezúv lövellt ki magából a Nápolyi-öböl túlsó partján. Az eseményt később így idézte fel egy levélben a történetíró Tacitusnak: „Úgy lehet a leginkább leírni, mint egy fenyőfát: egy hatalmas törzs, mely ágakra bomlik, egyes helyeken fehér, máshol vörös erezettel, a levegőbe pöfögött nagy mennyiségű portól és hamutól elmosódott kontúrokkal.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. nyár számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok