Távol estek Balassagyarmattól az első világháború frontvonalai. Határában nem húzódtak lövészárkok, házait nem rombolták gránátok. Hátországi kisvárosként befogadta a menekülteket és a sebesülteket, élelmezte a katonákat. Hadi célra tizenegy harangot szállítottak el a templomok tornyaiból. Gyalogzászlóalja a háború legvéresebb ütközeteit harcolta végig messzi földön.

1918. őszén minden városlakó úgy érezte, hogy a megpróbáltatások véget értek. Senki sem gondolta, hogy a java még csak most kezdődik.November közepétől hírek érkeztek, hogy a Felvidéken egy magát Cseh Légiónak nevező katonai alakulat sorra szállja meg a magyar területeket, ahol „csehszlovák” közigazgatást vezetnek be. Ennek következményeként hamarosan újabb menekültek jelentek meg a városban: szolgálati helyükről elűzött vasutasok. A helyi vasúti vezetők tisztában voltak vele, hogy a város fontos csomópont, és a Losoncot Párkánnyal összekötő Ipoly-völgyi vasút birtoklása az alakulófélben lévő új államnak kulcsfontosságú. A megszállás veszélyére figyelmeztették a megye vezetőit, de azok azt nem vették komolyan. Mégis viták kezdődtek egy esetleges fegyveres ellenállásról. A balassagyarmati 16/II gyalogzászlóaljban a világháborút végig harcoló Vizy Zsigmond százados, több megyei tisztviselő egyetértésével a Székely hadosztály mintájára szervezett „palóc dandár” felállításában látta a megoldást.

Felülkerekedő pacifisták

A fegyveres konfrontációt kerülő, Károlyi Mihályékat képviselő Rákóczi István kormánybiztos azonban mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. Az idő pedig haladt előre. Fernand Vyx alezredes a miniszterelnöknek karácsonykor átadott újabb jegyzéke a demarkációs vonalat – és az ország végleges határát – már a Duna-Ipoly vonalában határozta meg. A károlyista irányvonalat képviselők megnyugodtak. Igaz, hogy a megye fele a demarkációs vonalon túli területre került, de Balassagyarmat, mint megyeszékhely nem. Nyugodtságuk akkor szállt el, amikor a hónap végén Bazovszky Lajos losonci ügyvéd – most már mint zsupán, az új csehszlovák közigazgatás vezetője – tájékoztatta a Nemzeti Tanácsot a város közelgő megszállásáról. A csehszlovák vezetők számukra kedvezőtlen határvonal megállapítását kérték. Nem vették számításba, hogy az Ipoly-völgyi vasútnak a folyó bal partján lévő, több mint hatvan kilométeres szakasza a demarkációs vonalon túli magyar területen maradt. Ezt a kis hibát próbálták úgy korrigálni, hogy önkényesen megszállják a vasútvonal magyarországi szakaszát is.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. nyár számában olvasható.