Melegként a vietnami háborúban
2013. március 27. 16:38
Korábban
Küzdelem a hadsereggel és a gyilkos kórral
Leonard P. Matlovich nem sokat gondolkodott, mielőtt úgy döntött, hogy felfedi homoszexualitását és felvállalja a lehetetlennek tűnő harcot a melegek jogaiért. A családi örökség egyértelműen arra predesztinálta a savannai (Georgia) születésű férfit, hogy kiálljon a katonák jogaiért, hiszen édesapja szintén a légierőben szolgált. A kis Leonard egész gyermekkorát katonai bázisokon töltötte, így nem volt kérdéses, mihez kezd az életével. 19 éves korában sorozták be, s hamarosan Vietnamba került, ahol három küldetésben vett részt. Đà Nẵngnál komoly sérülést szenvedett, mikor aknára lépett.
Matlovich csak 30 éves korában döbbent rá másságára, s ekkor úgy döntött, hogy egész életét a melegek jogai kiterjesztésének szenteli (a férfi a homoszexuálisokat ért atrocitásokat a színesbőrűek elleni támadásokhoz hasonlította). A fordulópontot egy az Air Force Time-ban olvasott interjú jelentette: ebben Frank Kameny ismert meleg jogi aktivista szólalt meg, akivel Matlovich hamarosan kapcsolatba lépett; Kameny-nek kapóra jött a váratlan megkeresés, hiszen éppen olyan meleg katonát keresett, akivel tesztelni lehet a hadsereg homoszexuálisokat érintő diszkriminatív irányelvének gyakorlatát.
A tiszthelyettes levélben vallott szexuális irányultságáról, amit felettesével, a Langley Field-i katonai bázis parancsnokával közölt. A „coming out” legnehezebb része azonban az volt, amikor a saját neme iránti vonzalmát szülei előtt kellett felfednie. Édesanyjával telefonon közölte a hírt, aki nem merte elmondani férjének; anyja később bevallotta, régóta élt a gyanúperrel, hogy fia meleg. Apja csak az újságból értesült fiuk „kitárulkozásáról”, miután már egész Amerika Matlovich homoszexualitásával foglalkozott.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Matlovich – kihasználva a légierőre vonatkozó szabályokat – tovább szolgálhatott volna a hadseregben, de mivel nem volt hajlandó „felhagyni homoszexuális tevékenységével”, alkalmatlannak nyilvánították a szolgálatra. Fellebbezését követően hosszú jogi procedúra vette kezdetét, ügye bíróságról bíróságra vándorolt. Az alapos indoklás hiányában parancsnokká léptették elő, az Air Force pedig pénzbeli kártérítést ítélt meg a javára, azonban a légierőnél meg voltak győződve róla, hogy ha Matlovich újra belép a seregbe, találnak egy másik indokot az elbocsátásra, vagy a kérdésben szigorúan konzervatív álláspontot képviselő Legfelső Bíróság dönt a javukra.
A római katolikus Matlovich mormonná keresztelkedett, az egyház azonban hamarosan kétszer is kiátkozta mássága miatt. A vallástól megcsömörlött katonánál 1986-ban HIV-et diagnosztizáltak. Két évvel később, Los Angelesben, egy hónappal a 45. születésnapja előtt hunyt el a betegség szövődményei következtében. Bár a gyilkos kór testét legyőzte, örökségét semmi nem pusztíthatja el: számos írás és film született róla, sírhelye zarándokhely, s ma is – Harvey Milk mellett – a legismertebb meleg aktivisták között tartják számon szerte Amerikában.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap