Az utolsó nem európai pápa

2013. március 20. 17:12

A híradásokban gyakran elhangzott, hogy a múlt héten megválasztott argentín bíboros, Ferenc pápa az első olyan katolikus egyházfő, aki nem Európában látta meg a napvilágot. Eme felületes megállapítás azonban csak az elmúlt 1272 évre igaz.

Korábban

A politikuspápa

Sok híradás szenzációként számolt be az olasz bevándorlók gyermekeként Argentínában született Buenos Aires-i érsek, Jorge Mario Bergoglio pápává választásáról, mondván, a 77 éves bíboros az első Európa határain kívül született katolikus egyházfő a pápaság történetében. Eme megállapítást azonban árnyalni kell. Az egyház történetéből – a betszaidai születésű Szent Pétert is beleszámítva – tíz olyan szentatyát ismerünk, aki nem az öreg kontinensen látta meg a napvilágot, így a tegnap beiktatott Ferenc pápa már a 11. a sorban. Ez azt jelenti, hogy az argentín bíboros "elsősége" tulajdonképpen csak az elmúlt 1272 évre igaz.

Mivel a kereszténység közel-keleti gyökerű, természetes volt, hogy a pápaság korai történetében nem egy ázsiai, illetve észak-afrikai származású főpap is felülhetett Szent Péter trónjára. A 11 pápa közül a legnagyobb arányban a szíriai születésűek képviseltették magukat, ugyanis öten ebből a régióból származtak, köztük az utolsó nem európai pápa, III. Gergely.

A Római Birodalomhoz, majd kettészakadása után annak keleti feléhez tartozó Szíriát az arab hódítók a 630-as évek végére elfoglalták. A hódító arabokra szinte felszabadítóként tekintettek a szír városok. Az araboknak – az Arab-félsziget lakosságát kivéve – nem volt érdekük, hogy a meghódítottak muszlimokká váljanak. A behódolást általában „fejváltságfizetés” (haradzs) követte, cserébe a lakosság megtarthatta vallását, de egyéb ügyeiben is függetlenséget élvezett. A hódítók, Egyiptomhoz hasonlóan, Szíriában is kíméletesek voltak a lakossággal.

III. Gergely pápa

A szír területekről családjával Itáliába költöző III. Gergely eredeti nevét nem ismerjük, családjáról is csupán annyi információval rendelkezünk, hogy szír származású apját Jánosnak hívták. A római nép körében igen kedvelt, időközben bencés szerzetessé váló Gergelyt elődje, II. Gergely temetésén a nép közfelkiáltással választotta egyházfővé 731 februárjában. Habár ő volt az utolsó egyházfő, aki megválasztását a ravennai exarchával (a császár itáliai főkormányzójával), illetve a bizánci uralkodóval is megerősíttette, egyházpolitikája még jobban eltávolította egymástól a már a nyugati kereszténységet képviselő Rómát és Konstantinápolyt.

III. Leó bizánci császár 726-ban „képrombolást” hirdetett, amelynek lényege az volt, hogy a főként szenteket ábrázoló faliképeket meg kellett semmisíteni. Tette mögött kettős politikai-vallási-gazdasági megfontolás húzódott: egyrészt így akarta megnyerni birodalmának a szentképek tiszteletét bálványimádásnak tartó muszlimokat és a zsidókat, másrészt a megnövekedett vagyonú kolostorok gazdasági és politikai hatalmát ezzel az intézkedésével akarta letörni.

következő oldal 1 / 2