A Rádió-elhárítás 1945 és 1962 között

Kísérletek a rádióelhárítás beindítására

A második világháború alatt a katonai elhárítás komoly rádiótechnikai felszereltséggel rendelkezett, amelyet részben a német haderő által 1938-ban az országba telepített és a magyar hadsereg által is használatos rádióbemérő és lehallgató állomások tettek ki. A 2 vkf. osztály saját rádiólehallgató apparátust is kiépített még a két világháború között, Budapesten három állomás működött a húszas évektől kezdődően. Az egyik a Vakok Intézetében volt elhelyezve, ahol a személyi apparátust az itt élő gyengén látók alkották, akik kifinomult hallásuknak köszönhetően jelentős eredményeket tudtak felmutatni. A 2 vkf. osztály rádió-felderítő egységeinek központja a mátyásföldi katonai repülőtéren működött, a szárnyállomások pedig Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden és Győrben voltak. 1939 és 1945 között ezek a rádióállomások szorosan együttműködtek a németek által idetelepített rádióállomásokkal, és elsődleges feladatuk a Szovjetunió elleni felderítés volt.

A háborút követően még 1945 nyarán kezdetét vette az épen maradt eszközök felhasználásával egy belügyi rádióhálózat kiépítése. Rádióállomásokat állítottak fel Esztergom, Győr, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg, Pécs, Szekszárd, Veszprém, Székesfehérvár, Balassagyarmat, Eger, Miskolc, Szikszó, Sátoraljaújhely, Mátészalka, Nyíregyháza, Debrecen, Berettyóújfalu, Gyula, Makó, Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes, Szolnok, Kecskemét, Baja településeken, hogy a vidéken szerveződő államvédelmi szerveknek a központtal való kapcsolattartását biztosítsák.

Ez a hálózat 1947-re jelentős mértékben kibővült. 1947. május 22-én a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) körözvényt adott ki, amelyben a rádióforgalom alapvető szabályozását kísérelték meg lefektetni. „A rendőri szolgálat gyorsaságát és így eredményességét igen nagymértékben segíti elő az önálló rendőri rádió. E nélkül korszerű rendőri szolgálat el sem képzelhető. A rádió a rendőri szolgálatnak oly segédeszköze, amely lehetőséget nyújt arra, hogy szükség esetén az ország valamennyi rendőrhatóságával az érintkezést egyszerre, gyorsan és elvághatatlanul fel lehessen venni. Ezen túlmenően lehetővé teszi a rádió azt is, hogy egyes országok rendőrhatóságai nagyjelentőségű bűnügyekben a kapcsolatot egymással felvegyék és így határon túlra szökni akaró bűnözők elfogásában egymásnak segítségére lehessenek” – olvashatjuk a belügyminiszter 1947. május 9-én kelt, 193.762/1947.IV/1. sz. rendeletében, amely intézkedett az ideiglenes rádióforgalmi és igénybevételi szabályzat kiadásáról. Budapesten ekkorra már 68 rádióállomás üzemelt, amelyek a kerületi kapitányságokat és őrsöket kötötték össze, de ezek csak vevőállomások voltak.

A fővárosban adó-vevő állomás kizárólag a központban volt. Vidéken is komoly fejlődésnek lehetünk tanúi, bár adóállomással csak Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár és Szombathely rendelkezett. Ezek a vidéki központok továbbították a körzetükbe tartozó kisebb kapitányságok részére a központból érkező híranyagokat, utasításokat. Az említett utasítás mellékleteként megtalálhatóak a rádióhálózat igénybevételére vonatkozó rendelkezések. A belügyi rádióhálózat az Országos Hírközpont alárendeltségében működött, amelyet sürgős ügyekben valamennyi rendőri hatóság igénybe vehetett. A rádióközleményt (rádiógram) tömör távirati stílusban kellett megfogalmazni az udvariassági formulák teljes mellőzésével. Amennyiben rejtjelezett szöveget küldtek, annak feloldásával a rádióállomáshoz beosztott személyek nem foglalkoztak, rejtjelkulcsokat nem ismerhettek, a címzettnek való továbbítás után feljegyzést az anyagról nem tarthattak meg. Az Országos Hírközpont meghatározott időpontokban adott a rádióállomások számára híranyagot, a sugárzást a következő bejelentéssel kellett kezdeni: „Halló, halló, itt az Országos Hírközpont budapesti rádióállomása. A pontos idő … óra … perc. Következik … számú híranyag, valamennyi állomásnak.”

A negyvenes évek második felének rádiófelderítéséről bővebb információink nincsenek. Farkas Vladimir visszaemlékezéseire hivatkozva azonban annyit megelőlegezhetünk a magyar államvédelemnek, hogy ha érintőlegesen is, de foglalkoztak a kérdéssel. 1946 végén Farkas Vladimir hivatalos látogatáson volt Prágában, ahol szembesült a csehszlovák hírszerzés fejlett rádiólehallgató technológiájával. A látogatás után jelentésben számolt be feletteseinek, Száberszki Józsefnek és Péter Gábornak az út tanulságairól. Az iratból kiderül, hogy a csehszlovák államvédelem angol gyártmányú, a Marconi cég által készített berendezéseket használ, és ígéretet tettek arra, hogy segítenek a magyar állambiztonság számára az eszközök beszerzésénél, ugyanis az ilyen jellegű alkatrészeket csak Angliából, illetve az USA-ból lehetett megvásárolni, de ezek az országok nem voltak hajlandóak a kommunista országok számára eladni azokat.

A csehszlovák államvédelemnek azonban kitűnő kapcsolatai voltak a nyugati országokban, és ezen a hálózaton keresztül illegálisan néhány nap alatt hozzájutottak mindenhez, amire szükségük volt. A prágai rádióelhárítást nem sikerült Farkaséknak tanulmányozni, mivel ez a terület a katonapolitikai osztályhoz tartozott, ahol nem voltak hajlandóak a magyar delegációt fogadni. Hazaérve Farkas Vladimir engedélyt kapott saját rádióelhárító szerv felállítására, amelyhez régi, tapasztalt mérnököket keresett. Így került az Államvédelmi Osztályhoz dr. Komporday Aurél, aki szovjet hadifogságból érkezett haza, és korábban a németek által is elismert rádiótechnikai szakember hírében állt. Farkas Vladimir szerint 1947-ben létrehoztak egy olyan rádiólehallgató csoportot, amely képes volt arra, hogy a budapesti követségek mellett a szomszédos országok nyugati nagykövetségeinek rejtjelezett üzeneteit is rögzíteni tudja.

Farkas Vladimir állítását se megcáfolni, se bizonyítani nem tudom, de annyi bizonyos, hogy rádiófelderítést valóban végeztek már ekkor is a második világháborúból megmaradt berendezésekkel. Feltehetőleg 1948 elején kezdődött meg négy fő közreműködésével a polgári rádiófelderítés. Módszereik azonban kezdetlegesek voltak, a felderítés alapvető technikája a halászás volt, amelynek során minden rádióadást igyekeztek bemérni és felderíteni, így szűrni ki az esetleges ügynöki adásokat.

1. Kísérletek a rádióelhárítás beindítására
2. A rádióelhárítás szervezeti kereteinek kialakítása
3. A rádióelhárítás szervezete 1956 után

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
• A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
• Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
• 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
• Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
• A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
• Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
• Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
• Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére