Még rejtegetnek meglepetéseket a Holt-tengeri barlangok
2013. február 18. 10:34
Folytatódnak a Holt-tengeri barlangokban 2003-ban megkezdett kutatások. A legutóbbi ásatási szezonban a Második Templom korából származó leleteket találtak.
Korábban
Salamon templomát, vagyis az Első Templomot i. e. 586-ban pusztították el, amikor a zsidókat a babiloni fogságba hurcolták. A Második Templom az újjáépített jeruzsálemi templom volt, amely i. e. 516-tól 70-ben történt lerombolásáig állt, s a judaizmus központjának számított. 70. augusztus 4-én a rómaiak, teljessé téve a 66-ban kezdődött nagy zsidó felkeléssel való leszámolást, Jeruzsálemet és a Második Templomot is lerombolták.
Az úgynevezett 27. számú barlangban 2003-ban kezdődött meg a feltárás. A Haim Cohen (Haifa Egyetem) által irányított régészcsapat a legutóbbi ásatási szezonban is folytatta a 400 méter magasan, egy fennsíkon keresztül megközelíthető úgynevezett Mikve-barlang barlang feltárását, amely a bejárata előtt lévő rituális fürdőről kapta a nevét.
Az izraeli régészcsapat eddig számtalan érdekes leletet tárt fel a barlangban: többek között korai római kézműves termékeket, kovakő eszközöket, gyékénymaradványokat, textileket, köteleket, állatcsontokat, két, I. Agrippa idejéből származó érmét, egy üvegtálat és egy háromágú nyílvesszőt. A legfontosabb még megválaszolatlan kérdés továbbra is a mikve szokatlan elhelyezkedése; maga a mikve létesítése eleve rendkívüli erőfeszítést igényelt, hiszen a rituális fürdő vizét részben az esőből, részben tiszta forrásvízből kellett biztosítani, méghozzá 400 méteres magasságban, a sivatag közepén.
A Cohen vezette új kutatásnak köszönhetően a feltárt leletek révén újabb információkkal gazdagodhatunk azzal kapcsolatban, hogy mire használták a Mikve-barlangot, kik lehettek a lakói és mi volt a hely jelentősége. A legújabb tárgyi leletek között nagy számban találhatók a Második Templom idejéből származó, kőrézkori és vaskori eszközök, valamint római kori fúvott üvegek, illatszerek maradványai, s nagy számú szerves anyagok.
Cohen úgy gondolja, hogy a Holt-tenger körüli barlangokhoz hasonlóan a mikvéről elnevezett 27. számú lelőhely szent tárgyak raktára lehetett – akár olyan írásoké, amelyek a Második Templomból vesztek el (a „szent ház” iratait minden bizonnyal az időszámításunk szerint első századi felkelés során rejtették el a zsidó törzsek a rómaiak elől). A feltárás még nem zárult le, a Cohen vezette régészcsapat a tervek szerint 2013 folyamán újra visszatér a helyszínre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap