Palesztina szimbóluma: Jasszer Arafat

2013. január 20. 11:55

"Karddal jöttem és olajággal, ne engedjék, hogy az olajág kiessen a kezemből" - figyelmeztette a világot Jasszer Arafat az ENSZ 1974-es közgyűlésén.

Korábban

Ahhoz, hogy létrehozza élete nagy álmát, egy arabok irányította Palesztinát, Jasszer Arafat többször "nyúlt a kardjához, mint az olajághoz".1996. január 20-án úgy tűnt, hogy vágya hamarosan megvalósul. A szavazatok több mint 88 százalékát megszerezve a palesztinai arabok nemzeti hőse, a Palesztin Autonómiatanács élére állhatott. Arafat ezzel a tisztségével Palesztina első demokratikusan megválasztott vezetője lett.

Az egyiptomi Kairóban születtet Arafat 17 évesen csatlakozott a zsidó állam létrehozása ellen küzdő palesztin fegyveres ellenálláshoz, és harcolt az első, 1948-as arab-izraeli háborúban. Az izraeli győzelem után Arafat visszatért Kairóba, ahol építészmérnöki diplomát szerzett, majd Kuvaitba költözött. Itt 1959-ben életre hívta az el-Fatah palesztin nemzeti mozgalmat, amelynek célja Palesztina fegyveres felszabadítása lett. A szervezet fegyveres szárnya, a hírhedt Palesztinai Felszabadítási Szervezet 1964-ben hajtotta végre első terrortámadásait izraeli célpontok ellen.

A terrortámadásokkal, gépeltérítésekkel teletűzdelt hosszú gerillaháború 1987-ben, az Arafat által irányított első intifádában csúcsosodott ki. Az izraeli megszállás alatt lévő, arabok lakta Ciszjordánia és Gáza lángba borult.1988 novemberében egyoldalúan kikiáltották a Palesztin államot, amelynek élére Arafat álhatott. A kikiáltást követően az arab szabadságharcos történelmi lépésre szánt el magát: nyilvánosan elismerte Izrael állam létét és béketárgyalásokat kezdeményezett ősi ellenfelével.

Miközben a felkelő palesztin fiatalok köveket, molotov koktélokat és lángoló gumiabroncsokat hajigáltak az izraeli katonákra, addig a tárgyalóasztalnál sikerült elérni a zömében arabok lakta palesztin területek részleges függetlenségét. Miután létrejött a Gázai övezet, Jerikó és Ciszjordánia arab önkormányzata, 1994 júliusában Arafat is visszatérhetett tunéziai száműzetéséből. Ugyanebben az évben a palesztin vezető és fő tárgyalópartnerei az izraeli miniszterelnök Jichak Rabin és kormányának külügyminisztere, Simon Peresz átvehette a Nobel-békedíjat.

A csoda sajnos nem tartott sokáig, a két fél nem tudott megegyezni Jeruzsálem státuszáról és a palesztin önigazgatás további kiterjesztéséről. A 2000-ben kitört második intifáda pedig elsöpörte Arafat álmát, a Kelet-Jeruzsálem központú, független Palesztina megteremtését. 2002-ben Izrael hivatalosan ellenségnek nyilvánította a palesztin vezetőt, aki 2004-ben bekövetkezett haláláig el sem hagyhatta ramallahi főhadiszállását.

A munkamániás Arafatot rengetegen bírálták tekintélyelvű vezetési stílusa miatt. Sokan úgy tartják, hogy mindig könyörtelenül leszámolt belső ellenzékével és nem tett semmit a pártjában és a reá bízott palesztin területeken elharapózó korrupció ellen. Politikai ellenfelei szerint Arafat és a PFSZ vezetői elszakadtak, elidegenedtek a gyakran nyomorgó palesztin néptől, így nem is képviselhették megfelelően annak akaratát. A kritikák ellenére Arafat halálának hírére ezrek tódultak az utcákra, kifejezvén rajongásukat és mély fájdalmukat. A palesztin területeken negyvennapos gyászt hirdettek, a zászlókat félárbocra engedték, az üzletek több napig zárva tartottak és a hivatalokban is egy hétre leállt a munka.