Több mint 70 év után találták meg egymást a testvérek
2013. január 7. 13:31 MTI
Több mint hét évtized után, az egyik közösségi internetes portál segítségével találta meg egymást két, a II. világháború elején szétszakított idős boszniai nőtestvér. A nővérek egyike sem tudta, hogy nem is túl messze, "mindössze" 200 kilométerre élnek egymástól.
Korábban
A 82 éves Hedija Talic és nővére, a 88 éves Tanija Delic a napokban találkozott újra, köszönhetően annak, hogy Hedija fia családfakutatást végzett és a Facebookon rábukkant nagynénje lányára - írta szombati számában a Nezavisne Novine című boszniai lap.
Hedija 1941-ben, 11 évesen szakadt el családjától, amikor a háború elől menekülve elhagyták Bosznia északnyugati részén lévő szülőfalujukat. A lány árvaházba került, szülei a háborúban elpusztultak, fivére valószínűleg az Egyesült Államokba emigrált. Felnőve Hedije végül Tuzla környékén telepedett le, feladva a reményt, hogy valaha is megtalálja valamely családtagját, mert vagy azt mondták neki, hogy mind meghaltak, vagy azt, hogy Amerikába vándoroltak ki.
A nővérek egyike sem tudta, hogy nem is túl messze, "mindössze" 200 kilométerre élnek egymástól - Tanija egy faluban Északnyugat-Boszniában. A két asszony zokogásban tört ki a nem remélt találkozón. Az eltelt hosszú idő ellenére sok közös emléket tudtak felidézni. A nővérek most Amerikába került fivérüket szeretnék megtalálni - írta szarajevói újság.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap