70 éve halt meg Nicola Tesla
2013. január 7. 09:56 MTI
Hetven éve, 1943. január 7-én halt meg a különc és sok "városi legenda" hősévé vált feltaláló, Nicola Tesla. Összesen 121 szabadalmat jelentett be, lényegében minden ipari és háztartási eszköz az ő háromfázisú elektromos rendszerével és indukciós motorjával készül. Tesla mindig is hajlamos volt a neurózisra és a sértődésre, ráadásul tisztaságmániás volt, irtózott a kerek tárgyaktól és csak olyan szobában volt hajlandó megszállni, melynek száma osztható volt hárommal.
Korábban
Tesla 1856. július 10-én született a horvátországi Smiljanban, szerb szülőktől. A grazi és a prágai műegyetemen tanult, s már ekkor foglalkozott a váltóáram hasznosításának gondolatával. Egyetemi tanulmányait apja halála után félbe kellett szakítania, Budapesten dolgozott a Ganz-gyárban, itt megismerkedett Puskás Ferenccel. Ő ajánlotta be bátyjának, Puskás Tivadarnak, aki 1882-ben alkalmazta az Edison cég általa vezetett párizsi kirendeltségénél, s 1883-ban itt valósította meg indukciós motorját.
Tesla 1884-ben fejében tucatnyi nyelvvel, zsebében néhány centtel, egy repülőgép tervével és egy Edisonhoz szóló ajánlólevéllel utazott Amerikába. Edison alkalmazta is, de a két nehéz természetű ember nem tudott sokáig együttműködni. Nemcsak az anyagiakon különböztek össze, de azon is, hogy Edison az egyenáramra esküdött, míg Tesla a váltóáramot favorizálta. Tesla így Edison ellenfeléhez, George Westinghouse-hoz kopogtatott be, aki hatalmas összegért rögvest megvette tőle váltóáramú dinamóinak, trafóinak és motorjainak szabadalmi jogait. (Edison ez egyszer tévedett, a Tesla-Westinghouse váltóáramú rendszer legyőzte az ő egyenáramú szisztémáját. Holott a harcban mindent bevetett: ő járta ki New York állam vezetésénél, hogy a kivégzésekre váltóárammal működő villamosszéket használjanak - bár a célra az egyenáram alkalmasabb -, majd szörnyülködve nyilatkozott a váltóáram halálos természetéről.)
Tesla a kapott pénzből saját vállalatot alapított. Kutatta a szénszálas izzót, az elektromos rezonanciákat, a világítás módjait, bemutatóin a váltóáramhoz fűződő félelmeket a saját testén átvezetett árammal próbálta oszlatni. 1891-ben találta fel a nevét viselő tekercset, amelyet a rádiókban és tévékben ma is használnak. Összesen 121 szabadalmat jelentett be, lényegében minden ipari és háztartási eszköz az ő háromfázisú elektromos rendszerével és indukciós motorjával készül.
1898-ban rádióval irányított csónakot mutatott be és feltalálta a rádiót is (amelyért azonban 1909-ben az olasz Marconi kapott Nobel-díjat). Egy évvel később - felismerve, hogy a Föld vezetőként használható, s egyes frekvenciákon reagál az elektromos rezgésekre - 40 kilométer távolságról, vezeték nélkül működtetett 200 villanyizzót, s 40 méteres villámokat keltett az ionoszféra energiájával.
A titkos laboratóriumban dolgozó Tesla alakja köré legendák szövődtek: állítólag földön kívüliek jeleit fogta, kidolgozta az időutazást és feltalálta az "üzemanyag nélküli" motort, amely bárhol fellelhető anyagokat használ fel. Bár nyilatkozatai szerint az utóbbi kérdést megoldotta, találmányát sosem mutatta be, az összeesküvés-elméletek hívei szerint azért, mert tartott az olajcégek bosszújától.
1900-ban a milliárdos Pierpont Morgantól kapott pénzből adótornyot kezdett építeni, hogy az egész világot besugározza képekkel és hírekkel, de az üzlettől végül a pénzember visszalépett. Tesla ezután azt javasolta, hogy a kiöregedett hadihajókat áramfejlesztőként hasznosítsák, ami meg is valósult. Antennarendszerét, amely vezeték nélküli átvitelt tett lehetővé, a hadsereg ma is használja, a szabadalmat akkor sok évre titkosították. Tesla dolgozta ki a mágneses aknák elleni védelmet is.
Bár számos kitüntetést kapott és 1931-ben a Time magazin címlapján szerepelt arcképe, élete nagy csalódása maradt, hogy a Nobel-díjat nem kapta meg. 1912-ben félhivatalosan felmerült, hogy Edisonnal megosztva veheti át a kitüntetést, de Tesla felháborodva utasította vissza, hogy vetélytársával akár csak ilyen összefüggésben is együtt említsék. A díjat akkor a mindkettejüknél jelentéktelenebb svéd Gustaf Dalén vehette át.
Tesla mindig is hajlamos volt a neurózisra és a sértődésre, ráadásul tisztaságmániás volt, irtózott a kerek tárgyaktól és csak olyan szobában volt hajlandó megszállni, melynek száma osztható volt hárommal. Élete végén galambokat etetett, rájuk pazarolva azt az érzelmet, amelyet embertársainak nem tudott átadni.
1943. január 7-én New Yorkban halt meg, írásait zárolták, katonai jelentőségű ötleteire az amerikai kormány rátette a kezét. 1960-ban teslának nevezték el a mágneses indukció SI mértékegységét, jele T. Hagyatéka 2003-ban az UNESCO dokumentációs világörökségének része lett, a Gutenberg-biblia, Beethoven IX. szimfóniája, Goethe és Kopernikusz kéziratai, valamint a varsói gettó archívuma mellett.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával 09:50
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József 08:20
- Visszaadta a szabadság reményét Erdélynek az eltökélt ágyúöntő mester, Gábor Áron tegnap
- Maffiaszerű leszámolások forgatagában ért véget a Perzsa Birodalom aranykora tegnap
- Cipónyira dagadt térddel küzdötte ki második olimpiai aranyát Kozma Pici tegnap
- Nagy érdeklődés közepette találtak új gazdára Václav Havel személyes tárgyai tegnap
- Magyar néprajzkutató gyűjteményéből nyílt kiállítás Mongóliában tegnap
- A béke és a haladás szolgálatára ajánlotta fel „véráztatta” vagyonát Alfred Nobel tegnap