2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fordítva épült Stonehenge

2012. december 4. 11:22

A Stonehenge patkó alakban elhelyezett, homokkőből faragott oszlopait több mint 4600 éve fektették, a Walesből származó kékköveket viszont csak később helyezték el a neolitikus építménynél - olvasható egy új tanulmányban.

Az Antiquity című tudományos folyóirat decemberi számában közölt tanulmány megkérdőjelezi azt a népszerű elméletet, hogy a Stonehenge megépítésénél először a kisebb kövek kerültek volna a helyükre. „Ez a sorrend teljesen rossz” – közölte Timothy Darvill, a Bournemouth-i Egyetem régésze, a tanulmány társszerzője. „Az eredeti elképzelés, miszerint előbb a kisebb köveket rakták oda, majd a nagyobbakat, nem állja meg a helyét. Először a nagyobbakkal kezdtek” – tette hozzá.

A brit régészek által felállított új elmélet egyúttal azt a teóriát is megkérdőjelezi, hogy az ősi társadalmak több száz évig építettek volna egy-egy területet a neolitikus kori lelőhelyen. Inkább az a valószínűbb, hogy néhány generáció dolgozott egy-egy részen – mondta el a kékkövek (bluestone) származási helyét felfedező, de a jelenlegi kutatásban nem szereplő Robert Ixer. „Időszerű és fontos tanulmányról van szó. Újra kell gondolnunk, honnan érkeztek a kövek Wiltshire-be” – jelentette ki Ixer.

A Stonehenge egy körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 kilométerre északra. Kiépítése i. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A Stonehenge rendeltetését egyelőre homály fedi. A kutatók közel tízéves régészeti vizsgálat után legutóbb arra a következtetésre jutottak, hogy a titokzatos kőkör egy emlékmű, amelynek célja a regionális különbségek és konfliktusok hosszú időszaka után Britannia népeinek egyesítése volt. De korábban megfogalmazódtak olyan vélemények is, hogy a Stonehenge esetleg prehistorikus csillagvizsgáló, naptemplom, gyógyító zarándoklatok célpontja, vagy éppen druida templom volt.

Darvill és kutatótársai szerint a neolitikus kori népek először a kör közepén patkó alakban elhelyezett, homokkőből faragott oszlopokat (hármas kövek, vagy trilitek) helyezték el, amelyeket a közeli kőfejtőkből vonszoltak a helyszínre. A kisebb kékkövek csak később kerültek a helyükre, ezeket viszont Walesből hozták, s az elkövetkező ezer év során rendezték el őket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár