Eltitkolták a sztálingrádi szovjet veszteségeket
2012. november 19. 09:59 MTI
Hetven éve, 1942. november 19-én kezdődött a második világháború európai hadszínterén fordulatot hozó sztálingrádi ütközet második szakasza, amelyben a szovjet Vörös Hadsereg ellentámadása bekerítette és megsemmisítette a német 6. hadsereget. Az újkori történelem legvéresebb és leghosszabb ütközete totális német vereséggel zárult, a keleti frontra vezényelt német haderő egynegyede vérzett el Sztálingrádnál.
Korábban
Hadüzenet nélkül
A hitleri Harmadik Birodalom 1941. június 22-én hadüzenet nélkül támadta meg a Szovjetuniót, az előretörő náci csapatokat csak az év telén, Moszkva alatt sikerült a Vörös Hadseregnek megállítania. Hitler 1942-ben újabb offenzívát indított, ebben - mivel az európai második front megnyitása késett - a nyugatról átdobott, harcedzett német erők is részt vettek. A déli fronton nagy erőkkel kezdődött hadművelet végső célja a kaukázusi olajmezők megszerzése, a további harcokhoz szükséges üzemanyag biztosítása volt, ehhez a kulcsot a Volga menti iparváros, Sztálingrád elfoglalása jelentette.
A német támadás 1942 júniusának végén indult, s kezdetben szinte akadálytalanul folyt. Hiába üzent hadat a szovjet vezetés a dezertőröknek és "pánikkeltőknek", állítottak fel büntetőszázadokat és büntetőtáborokat, a Friedrich Paulus tábornok vezette német 6. hadsereg és a 4. páncélos hadsereg augusztus végére megközelítette Sztálingrádot, ekkor már mindkét oldalon egymillió ember állt szemben.
A németek a szovjet védelmi gyűrűt áttörve szeptemberben a várostól északra kijutottak a Volgához, de a túlsó parton nem sikerült hídfőállást kiépíteniük. A harc immár szimbolikussá vált: Hitler azt mondta: "egész hadjáratom értelmét veszti, ha lemondok Sztálingrádról". A szovjeteknek pedig morális okokból is létkérdéssé vált a legfőbb vezetőjükről elnevezett város védelme, Sztálin kiadta az "egy lépést sem hátra" parancsot. Az erőddé átalakított városban kíméletlen, brutális harc folyt házról házra, utcáról utcára, amelyben a németek nem sok hasznát vették tankjaiknak.
A város nagyobb részét így is elfoglalták, de a védők szinte emberfeletti elszántsággal küzdöttek, volt olyan nap, hogy tízezernél is több embert vesztettek. A kimerült németek a tél közeledtével, novemberre védelembe mentek át, Paulus helyzetét az is nehezítette, hogy szárnyain az olasz, magyar és román csapatok gyengébben felszereltek voltak. A szovjet hadvezetés eközben minden nélkülözhető erőt Sztálingrád mögött vont össze és elkészítette az ellentámadás tervét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.