Szerelmek a Fehér Házban
2012. november 6. 10:01
Korábban
Thomas Jefferson és Sally Hemings
Ez talán a legismertebb és legvitatottabb kapcsolatok egyike az elnöki szerelmi viszonyok közül. Jefferson (1743-1826), mielőtt 1801-ben az Amerikai Egyesült Államok harmadik elnöke lett, megözvegyült; 1782 szeptemberében elvesztette feleségét, Martha Wayles Skeltont. A feleségtől örökölt rabszolgák között volt Elizabeth Hemings, Sally édesanyja is. Sallyt Jefferson tizennégy éves korában ismerte meg, s ezután még Párizsba is elkísérte.
A kapcsolat hét gyermeket eredményezett, és már Jefferson elnöki ideje alatt is nagy vihart kavart. A témát először Jefferson politikai ellenfelei szellőztették meg1802-ben. A törvénytelen kapcsolat bizonyíthatóságára a hatodik gyermek nyilatkozata adott alapot, aki az elnököt jelölte meg saját és testvérei apjaként. A kérdés a második ezredforduló előtt sem került nyugvópontra, egészen addig, amíg a Hemings-leszármazottak által követelt DNS-vizsgálat egyértelműen megállapította Jefferson apaságát. Az eredmény megerősítette a Jefferson családi vonalat, de nem Thomasra, hanem a volt elnök öccsére, Randolphra és annak két fiára utalt.
A Jefferson–Hemings-kapcsolat több kérdést vet fel. Elsősorban a faji keveredés problémáját, amit minden korabeli forrás határozottan elítélt. Az is tudni való, hogy a kapcsolatot felfedő forrás több mint kétes, hiszen James T. Callender oknyomozó újságíró és Föderalista párti aktivista személyes ellenszenvet is táplált az elnök iránt. A viszony maga nagyon nagy port vert fel, és több munka is foglalkozik vele. A legismertebb feldolgozások közé tartozik Barbara Chase-Riboud két műve, a Sally Hemings (1979) és Az elnök lánya (1994), amely végigköveti a Hemings család életét. A Chase–Riboud-kutatások előtt megemlíthető Fawn Brodie Thomas Jefferson intim életrajza című 1974-ben kiadott munkája, amelynek szenzáció-hajhászó tónusára 1981-ben Virgilius Dabney válaszolt Cáfolat Brodie-nak a Jefferson botránnyal kapcsolatban című művével.
Mi az oka annak, hogy a kapcsolat által felvert óriási por nem ült el az elmúlt két évszázad alatt sem? Egy lehetséges válasz éppen Jefferson elnök lakonikus reakciójában rejlik. Callender így írt erről: „Amikor egyetlen szavával Jefferson kiolthatta volna a botrányt és megelőzhette volna a szégyen és megbélyegzés kitörni készülő vulkánját, az elnök rátartiságából fakadóan hűvösen közönyös és szótlan maradt.”
Egy másik ok a Jefferson személyét körülvevő paradoxonban keresendő, miszerint mindenki előtt ismert, hogy a függetlenségi nyilatkozat fő alkotója rabszolgatartó volt. A nyilatkozat magasztos szavai mellett feéhozhatjuk, hogyan ítéli el Jefferson a Feljegyzések Virginiáról című, 1782-ben kiadott munkájában a rabszolgaságot, mint a despotizmus egyik legelvetemültebb formáját, amely ellentmond a természet törvényeinek és nemcsak a rabszolgát taszítja embertelen mélységekbe, hanem aláássa a rabszolgatartó jellemét is.
Mindezek mellett még nem is említettük az amerikai kultúra egyik leggyúlékonyabb elemét, a rasszok keveredését, illetve a passing, vagyis a rassz határokon való átmenetét. Sally Hemings quadroon rabszolga volt, akinek ereiben negyednyi fekete vér folyt. Édesanyja, Elizabeth Jefferson apósának, John Wayles Skeltonnak ágyasa volt. Mindketten mulattnak számítottak és örök otthontalanságra, a fekete és fehér kultúrák közötti lebegésre ítéltettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap