A sztálinizmus 117 áldozatát exhumálták Varsóban
2012. október 25. 18:44 MTI
A sztálini terror 1948 és 1956 között titokban, névtelenül eltemetett 117 áldozatának maradványait exhumálták a varsói Powazki katonai temetőben - közölte csütörtökön Lukasz Kaminski, a nácizmus és kommunizmus bűneit vizsgáló lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) vezetője.
Korábban
Kaminski újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy ezek az emberek az elsők között voltak, akik részt vettek az ország újjáépítésében. Feltehetően felelős tisztségeket töltöttek be, a lengyel elit tagjai voltak. "És pontosan az ilyen embereket gyilkolták meg" - tette hozzá.
A lengyel hatóságok júliusban kezdték meg a kutatásokat a temetőben, hogy megtalálják mások mellett Emil Fieldorf tábornoknak, a nyugatbarát lengyel földalatti ellenállás egyik vezetőjének, illetve Witold Pileckinek a sírhelyét. Pilecki saját elhatározásból záratta be magát az auschwitzi haláltáborba, hogy beszámolhasson a világnak az ott elkövetett bűntettekről.
A háború után mindkettejüket hazaárulással és kémkedéssel vádolták meg, halálra ítélték, majd 1953-ban, illetve 1948-ban kivégezték és ismeretlen helyen elföldelték őket. Kaminski elmondta, hogy a Powazki temetőben exhumált maradványokat azonosítják.
A varsói exhumálások, amelyeket a tél végeztével, márciusban folytatnak, egy 2011-ben indított kutatási program részei, amelynek célja a kommunista terror áldozatait rejtő sírok Lengyelország-szerte történő feltárása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap