Könyvtárba kerülnek Franz Kafka kéziratai
2012. október 15. 17:59 MTI
Köztulajdonba kerülnek Franz Kafka kéziratai, miután egy izraeli bíróság döntése alapján át kell adni a nemzeti könyvtárnak az író hagyatékát, amelyet jelenleg két nővér birtokol.
Korábban
A zsidó származású, cseh földön született, német nyelven író Kafka halála (1924) előtt arra kérte barátját, Max Brodot, hogy égesse el műveit. Brod azonban inkább kiadatta azokat, Kafkából pedig világhírű író vált. Brod a nácizmus elől menekülve 1939-ben elhagyta Prágát, és palesztin földre emigrált. Kafka műveinek kéziratait is magával vitte. Azok Brod 1968-ban bekövetkezett halála után egykori titkárnőjéhez, Esther Hofféhoz kerültek. A nő idővel eladott néhány kéziratot, egyebek közt A perét, amelyért kétmillió dollárt kapott. (A kéziratot 1988-ban egy londoni árverésen Németország Irodalmi Archívuma vette meg.)
2007-ben, Esther Hoffe halálát követően a Brod-hagyaték - benne Kafka kézirataival - két lányára, Ruthra és Havára szállt, akik nem adják ki a kezük közül, mondván, az iratokat Brod anyjuknak ajándékozta. Az Izraeli Nemzeti Könyvtár viszont pert indított, hogy megszerezze a hagyatékot azt állítva, hogy Brod kifejezetten elrendelte: Hoffe katalogizálja gyűjteményét, és adja át a Jeruzsálemi Héber Egyetemnek, vagy a Tel-avivi Városi Könyvtárnak, vagy más közintézménynek Izraelben vagy külföldön.
A nővérek és a könyvtár pere még 2008-ban kezdődött. Most vasárnap egy tel-avivi bíróság a könyvtár javára döntött azzal az indoklással, hogy "Kafka írásai (...) nem tekinthetők Hoffe lányainak adott ajándéknak", és azokat át kell adni az archívumnak. Oren Weinberg, a könyvtár igazgatója természetesen üdvözölte a döntést, és azt ígérte, hogy idővel a gyűjtemény felkerül a világhálóra "minden irodalomszerető örömére Izraelben és a világban".
Kafka 40 évet élt, mentális és testi bajok okozták halálát - jegyezte meg a BBC brit sajtóorgánum. A Reuters brit hírügynökség tudomása szerint a nővérek ügyvédje várhatóan fellebbez, mert úgy nyilatkozott, hogy "ez még nem a történet vége".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap