Elfelejtett indián csatateret találtak
2012. október 1. 08:53
Háromévnyi kutatás és régészeti feltárás után a Dél-oregoni Egyetem munkatársai megtalálták a Délnyugat-Oregonban lévő Hungry Hill-i csata, más néven a Grave Creek Hills-i ütközet helyét, ahol a helyi milícia rezervátumukból kijövő éhező indiánokra támadt, ám a rosszul felszerelt amerikai csapatok vereséget szenvedtek.
Korábban
A Southern Oregon University Laboratory of Anthropology (SOULA) professzora, Mark Tveskov által vezetett csapat teljesen átvizsgálta a washingtoni, seattle-i és berkeley-i archívumokat, valamint kiterjedt méréseket végzett a helyszínen az egyetem hallgatói és indián törzsekből érkező önkéntesek segítségével. „A kutatási projekt célja, hogy a tragikus eseményeket megérthessük és a szélesebb közönség számára is elérhetővé váljanak a csata részletei” – nyilatkozta a régész. Bár az ütközet helyszínét már megtalálták, számos kérdés megválaszolatlan maradt a 150 éves rejtéllyel kapcsolatban.
A polgárháborút megelőző évtizedben a helyileg szervezett milícia és az amerikai hadsereg gyakran erőszakos úton érvényesítette a szövetségi törvényeket az indiánokkal szemben. Az 1850-es évek elején a konfliktus akkor kezdődött, amikor aranyat fedeztek fel a mai Oregon területén. A kisebb összecsapások már-már nyílt hadviseléssé nőtték ki magukat, amikor végül megállapodás született, véget vetve ezzek a kölcsönös támadásoknak. Ennek eredményeképpen az indiánok elvesztették a Bear Creek-völgyi területeiket, de cserébe megkapták a Table Rock rezervátumot.
1855 októberében az élelmiszerhiány, a kemény tél előszele és az egész családokat kipusztító betegségek következtében a takelma indiánok visszatértek a Rogue folyó menti Little Butte Creek dombjain fekvő korábbi településeikbe. Jacksonville bányaváros helyi milíciája a szerződés megszegése miatt megtámadta őket, s 23 indiánt (köztük nőket és gyermekeket) lemészároltak. Az indiánok válaszul az Oregon-Kalifornia vonalon élő bányászokra és telepesekre támadtak, akik az Andrew Jackson Smith kapitány vezette reguláris katonaság segítségével az elvonuló indián csapatok után mentek.
Egy kanyonban érték utol az őslakosokat, akik a Hungry Hill-i csata néven elhíresült ütközetben súlyos veszteségeket okoztak a rosszul felszerelt hadseregnek. Egyes források szerint az amerikaiak közül 39-en maradtak harcképtelenek, míg az indiánok közül 16-an hunytak el vagy sebesültek meg. Novemberben a reguláris csapatok ismét támadást indítottak a bennszülöttek ellen, azonban megint alul maradtak.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Grave Creek Hills, a csata helyszíne
Az ütközetről nem készültek feljegyzések, és egyik fél sem törekedett a részletek feljegyzésére, így csak rövid korabeli jelentésekből, későbbi emlékiratokból és szóbeli indián történetekből dolgozhattak a kutatók. A pontos helyszín azonban mindeddig ismeretlen volt számukra.
A siletz indián törzsből való Robert Kentta a New York Herald 1855. november 12-i számában talált egy cikket, amelynek névtelen szerzője korábban ismeretlen és hasznos információkat adott a csatáról. Tveskov munkatársai szerint az író August V. Kautz amerikai katonatiszt lehetett.
A Hungry Hill-i csata kutatása 2009-ben kezdődött. Az elmúlt időszak alatt egy 62 négyzetkilométeres területet vizsgáltak át a szakemberek; a csata helyére végül 2012 szeptemberében bukkantak. Az ütközet tényleges helyszínét egy 69-es kaliberű ólom puskagolyó megtalálása erősítette meg, amelyet 1842-ben egy Springfield muskétához gyártottak Delaware-ben, s igen elterjedt volt az Egyesült Államok hadseregében a 19. század közepén.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![klímakutatás](/ih0Ax/label/.cut-640x400/171.jpg)
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)