Szokatlan azték sírt tártak fel Mexikóvárosban
2012. augusztus 8. 15:40 MTI
Szokatlan azték temetkezést tártak fel Mexikóvárosban, a kettős templompiramisban (Templo Mayor): a sírban egy fiatal nő földi maradványai körül 1789 emberi csontból emelt "halmok" sorakoztak. Az 1481-1486 közötti temetkezésre öt méteres mélységben, a "szent fa" maradványai mellett bukkantak Tenochtitlan, az azték főváros legszentebb terének sarkában.
Korábban
A mexikói Nemzeti Antropológiai és Történelmi Intézet (INAH) szakemberei szerint a maga nemében egyedülálló temetkezésről van szó, hiszen az aztékoknál nem volt szokás a tömeges emberáldozat vagy korábban elhunytak újratemetése, hogy kísérőül "szegődjenek", amikor az elit valamely tagját helyezték végső nyugovóra.
Susan Gillespie, a Floridai Egyetem régésze, aki nem volt részese a kutatásnak, elmondta, hogy maja uralkodók sírjában a feláldozott személyek komplett csontvázait, nem pedig különálló csontjaik halmazát szokták találni. Az aztékok ráadásul ritka kivételtől eltekintve elhamvasztották a nemesség elhunyt tagjait, és a temetkezésekben alig-alig találnak sírmellékletet.
Az INAH közleménye szerint néhány esetben a szegycsonton és a csigolyákon vágásnyomokat fedeztek fel, amelyek akkor keletkeztek, amikor az áldozatok szívét rituálisan kivágták. Mindazonáltal semmi sem utal arra, hogy a helyszínen végeztek volna velük, hogy az elhunytnak társaságul szolgáljanak, ugyanis csontjaik külön-külön vannak.
A kutatók hét felnőtt és három gyermek koponyáját találták az egyik halomban, a hosszú csöves csontokat - például a combcsontokat - egy másikban, míg a bordákat egy harmadikban fedezték fel. A feltárásokat irányító Perla Ruiz antropológus szerint a csontokat régebbi sírokból emelték ki, majd a fiatal nővel együtt temették el újra.
A másik szokatlan lelet a "szent fa", egy tölgyfa törzsének a maradványa, amelyet a temetkezés mellett egy kis kerek emelvényen "ültettek el" a templomkomplexum szélén. A "szent fa" néhány évtizeddel későbbi, mint a temetkezés. Raul Barrera, az INAH régésze szerint a lelet a négy szent fára utalhat, amelyek az aztékok hiedelme szerint az égboltot támasztják alá. Nem kizárt azonban, hogy a fatörzset valamilyen éves szertartás keretében hozták a helyszínre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap