Dopping az olimpiákon
2012. augusztus 1. 12:43
Korábban
NDK-ás sportolónők
A rendszeres teljesítményfokozó-használat legtöbb és leglátványosabb megnyilvánulását a keletnémet olimpiai csapatok produkálták az 1970-1980-as években. Egy 1990-es vizsgálat kimutatta, hogy az NDK-ás női atléták nagy része – különösen az úszónők – edzőik révén alkalmazott anabolikus szteroidokat. A lányok szülői hozzájárulás nélkül 11 éves koruktól kezdték el szedni a gyógyszereket.
Shirley Babashoff
Shirley Babashoff és néhány amerikai úszónő már az 1976-os nyári játékokon megvádolták a keletnémeteket a tiltott szerek használatával. Babashoff vádjait a nemzetközi és a hazai média is elutasította, mondván, az amerikaiak kedvencének savanyú a szőlő, mivel bár aranyakért ment Montrealba, csupán négy ezüsttel és egy aranyéremmel térhetett haza. Három versenyszámban (a 200, 400 és 800 méteres gyorsúszást) is keletnémet versenyzőtől, nevezetesen Kornelia Endertől és Petra Thümertől kapott ki.
Kornelia Ender
Habár a csalás gyanúja rendre felvetődött, ez végül nem bizonyosodott be, így 1972-ben négy ezüstöt és egy bronzot, 1976-ban tíz aranyat, hat ezüstöt és egy bronzot vihettek haza a keletnémet sportolók. A berlini fal leomlásáig nem tártak fel elég bizonyítékot, ezt követően azonban már dokumentumok segítségével bizonyítani tudták, hogy a volt Német Demokratikus Köztársaság versenyzői államilag támogatott gyógyszereket vettek igénybe, abból a célból, hogy drámaian javítsák erőnlétüket a nemzetközi sportversenyeken.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap