Önkéntesek segítik Csobánc várának rendbetételét
2012. április 19. 09:39 MTI
Önkéntesek segítségét várják a hétvégén a szervezők Csobánc várának rendbetételéhez, miután a Balaton-felvidéki tanúhegyen található erődítmény régészeti feltárása befejeződött.
Németh Gyula, a Csobánc Váráért Alapítvány elnöke elmondta, hogy 2003-óta dolgoznak saját erőből a csobánci romok megmentésén, kitisztították és látogathatóvá tették a 300 éve leomlott várat. A gyulakeszi alapítvány vezetőjének tervei szerint a feltárt leletanyag feldolgozása és a romok konzerválása május elejére fejeződhet be, a mostani tavaszi vármentő hétvégén a régi munkagödrök betemetését és a háromszintes öregtorony feltárásakor keletkezett törmelék eltávolítását végzik majd el, illetve kivágják a káros növényzetet.
Hozzátette, hogy a munkálatokkal előkészítik a vár felújításának folytatását, az öregtorony melletti területről lehordják a törmeléket. Kiemelte azt is, hogy a műemlékvédelmet a tulajdonosi jogokat gyakorló magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) is támogatja.
Németh Gyula tájékoztatása szerint az önkénteseket a gyulakeszi templomnál várják szombaton és vasárnap reggel 8 órakor, ételt-italt a szervezők biztosítanak. Kérik, hogy a munkához szükséges szerszámokat, ásót, lapátot, ágvágót hozzanak a résztvevők.
Szólt arról is, hogy Veszprém Megyei Várak Főkapitánysága Nonprofit Kft. néven stratégiai szövetséget hoztak létre a hét Veszprém megyében található, műemléki oltalom alatt álló vár működtetői. A cseszneki, csobánci, sümegi, somlói, szigligeti, várpalotai és nagyvázsonyi várkapitányok havonta egyeztetnek a várfejlesztésekről, turisztikai rendezvényeikről.
Megjegyezte: a hét Veszprém megyei várba évente 4-500 ezer turista látogat, céljuk, hogy a várak környezetét, és a szolgáltatások minőségét javítsák.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap