Treblinka: minden titokra fény derül
2012. február 23. 10:32 MTI, Múlt-kor
Korábban
Tömegsírok nyomai
Az a jelentés, amely 1946-ban készült a Lengyelországban elkövetett német bűnök feltárásáról, megjegyezte, hogy találtak egy pincejáratot, amelyen égési nyomok láthatók. Ugyancsak előkerültek az igazgatási épület maradványai, szögesdrótdarabkák és egy aszfaltozott út rövid szakaszai. Ahogy leástak a földbe, emberi maradványokat is felfedeztek, a felszínen pedig nagy mennyiségben homokkal kevert emberi hamvakat, köztük számos emberi csontdarabot is találtak. Ennek ellenére egy későbbi beszámoló azt tartalmazta, hogy tömegsírra nem bukkantak.
A tömegsírok létezése tanúvallomásokból ismeretes volt, de mivel nem került elő meggyőző fizikai bizonyíték, egyesek kétségbe vonták, hogy ezen a helyen zsidók százezreit gyilkolták meg. Noha a háború után folytatott vizsgálatok alig néhány napig tartottak, egészen addig ezek voltak a legteljesebb kutatások, amíg 2010-ben az igazságügyi régész meg nem kezdte a maga nyomozását Treblinkában - közölte a BBC. Kiderült, hogy az átvizsgált területen számos gödör létezett. Egyesek ugyan a háború utáni fosztogatás során keletkezhettek, mivel az a legenda kapott lábra, hogy zsidó aranyat temettek a mélybe, de jó néhány nagyobb árkot ott tártak fel, ahol a tanúk szerint tömegsírok és hamvasztási helyek voltak.
Az egyik 26 méter hosszú, 17 méter széles és legalább 4 méter mély, nyugati végén egy rámpával, a keletin pedig függőleges éllel. A környéken még öt különböző méretű és legalább az előbbihez hasonlóan mély árok található. Figyelembe véve méretüket és helyüket, erősen feltételezhető, hogy temetkezési területekről van szó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap