100 éves a Csepel SC
2012. január 20. 17:13 MTI
A Csepel SC jövő pénteki díszközgyűlésével veszi kezdetét az a rendezvénysorozat, amellyel megalakulásának 100. évfordulóját ünnepli a XXI. kerületi egyesület jelentette be a pénteki sajtóbeszélgetésen Kiss Imre, a klub tiszteletbeli elnöke, a szervező bizottság vezetője.
Az egyesület egykori első embere a múlt felidézése kapcsán emlékeztetett arra, hogy a Csepel SC az elmúlt 100 év során 20 olimpiai aranyéremmel, valamint 75 világbajnoki- és 45 Európa-bajnoki elsőséggel járult hozzá a magyar sport sikereihez. A piros-kék klub versenyzői olimpiai szereplése alapján 1948-tól 2004-ig az első négyben volt a hazai egyesületek rangsorában.
"A rendezvénysorozattal kettős célunk van. Egyrészt, hogy emlékezzünk az elmúlt évtizedek eredményeire, másfelől hogy a média és a szponzorok figyelmét jobban a klubra irányítsuk. Az ünneplést a január 27-én, a Csepeli Munkásotthonban rendezendő díszközgyűléssel kezdjük, amelyre 450 meghívót küldtünk ki" mondta Kiss Imre, majd hozzátette, hogy a rendezvény alkalmából aranydiplomákat adnak majd át a Csepel SC 11 olimpiai bajnokának, s kiosztják az Örökös bajnok és Örökös tag címeket is.
A centenáriumra "Az első 100 év" címmel egy könyv, valamint egy DVD is készült, amelyek felidézik a csepeli egyesület évszázados történetét és sikereit, Németh Sándor volt birkózó szövetségi kapitány pedig megírta a klub himnuszát is. Az emlékezés március 15-én, a XXI. kerületi önkormányzat épületében megnyíló, s a klub történetét felidéző vándorkiállítással folytatódik, amely az év során az összes csepeli iskolában látható lesz. Május 25-én centenáriumi emléktáblát fognak avatni a Csepeli Sportcsarnokban, december 8-án pedig egy centenáriumi bállal zárják az esztendőt, ismét a helyi munkásotthonban.
A sajtóbeszélgetésen szóba került, hogy az egykor szebb napokat látott klub legeredményesebb időszakában, Weisz Manfréd idején még 27 szakosztállyal rendelkezett, ma azonban már csak 11-gyel. Ezek a szakosztályok a Csepel Művek megszűnését követően, az elmúlt évtizedben önálló kisegyesületekké váltak, s jelenleg is ilyen formában működnek. A Csepel Sport Club 2010 novemberében, a centenáriumi események előkészítése kapcsán alakult újjá, jelenleg utánpótlás-neveléssel foglalkozik, elnöke pedig az egykori kiváló röplabdázó, Buzek László.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.