Emberé volt a jeti ujja
2012. január 4. 11:25 Discovery News
A megfeketedett, hajlott, méretes ujjról régóta állították, hogy valamikor egy jetihez tartozhatott. Nemrég azonban kiderült, hogy a Londonban őrzött lelet egy földi halandóé volt.
Korábban
A mumifikálódott ereklye – egy hosszú köröm és egy kilenc centiméter hosszú, majdnem három centiméter széles ujj – évtizedek óta a londoni orvostörténeti múzeumban hervadozott. A tudósok érdeklődését 2008-ban keltette fel, mikor az intézet kurátora katalogizálni kezdte a gyűjteményt. A William Charles Osmond Hill tételei között található doboz címkéjén a következő felirat állt: „a jeti ujja.”
A dobozról kiderült, hogy a lelet Peter Byrne hegymászó közreműködésével került a nepáli Pangboche templomból Londonba. „Ma Byrne 85 éves, és az Egyesült Államokban él, megtaláltam őt” – mondta büszkén Matthew Hill, a BBC újságírója, aki tavaly engedélyt kapott a kutatásra és egy dokumentumfilm készítésére.
A férfi 1958-ban egy expedíció során ment a Himalájába, hogy bizonyítékot szerezzen a legendás teremtmény létezésére. Byrne a Pangboche templomnál táborozott, ahol arról értesült, hogy egy jeti kéz éveken át megőrződött. „Úgy nézett ki, mint egy nagy emberi kéz. A sérült bőr kérges fekete anyaggal volt bevonva. Tiszta olaj volt a templomban található gyertyáktól és olajlámpáktól, az ujjak kampósak és hajlottak voltak” – mesélte Byrne a riporternek.
Egy évvel később a hegymászó visszatért a kolostorba, és üzletet kötött a szerzetesekkel az egyik ujj eltávolításáról. Byrne szerint az állítólagos jeti ujj egy emberi ujjra lett kicserélve, feltételezhetően Osmond Hill professzor keze volt a dologban. Az ereklyét James Stewart révén csempészték ki Nepálból, a hollywoodi filmsztár éppen szabadságát töltötte Kalkuttában feleségével, Gloriával.
A Gloria táskájában elrejtett ujj végül elért Londonba, majd Hill kijelentette, hogy az egy korai emberszabásúhoz tartozik. Az edinburghi Skót Zoológiai Társaság által elvégzett DNS-vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy a tudós tévedett. „Emberi DNS-t találtunk” – mondta Rob Ogden genetikus. „Nem volt túl meglepő, de nyilván kissé kiábrándító, hogy nem fedeztünk fel semmi újat. Emberi volt az, amit vártunk, és emberi lett, amit kaptunk” – tette hozzá.
A „visszataszító hóember” néven is ismert jeti egy legendásan magas, éjszakai, majom-szerű lény, aki a Himalája hegyeiben és erdeiben kóborol. Habár se szeri, se száma a szőrös fenevaddal való állítólagos találkozásoknak, a tudomány puszta legendának tartja a titokzatos teremtmény létezését.
A múzeum igazgatója, Sam Alberti szerint a Pangboche-ujj arról tanúskodik, hogy a jeti még mindig hatással van az emberekre. „A lelet megtalálásának és a múzeumba jutásának története rávilágít arra, hogy emberek mit meg nem képesek tenni a mitikus állat létezésének bizonyítására” – mondja Alberti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap