Új örökségvédelmi stratégia születik Baján
2011. október 10. 09:07 MTI
Új örökségvédelmi stratégia mutatkozik be a 26. Országos Műemléki Konferencián Baján, amelyen megünneplik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) fennállásának tizedik évfordulóját - mondta el Tamási Judit, a szervezet elnöke.
Korábban
Magyarországon 139. éve működik intézményes örökségvédelem, a KÖH - amely integráltan foglalkozik az örökségvédelem ügyével - megalakításának tízéves évfordulóját ünnepli. A szervezet egyebek mellett erről a jubileumról is megemlékezik az október 14-én és 15-én tartandó konferencián, amelyet hagyományosan kétévente rendeznek meg a műemlékvédelmi ügyekben érintett összes szakmai szervezet részvételével - fejtette ki Tamási Judit.
"A kerek évforduló kapcsán visszatekintünk a múltba, de leginkább előre nézünk. Az örökségvédelemnek újra kell fogalmaznia önmagát, és mi, örökségvédők ezt annyira tudjuk, hogy már meg is tettük. A hivatal műhelyeiben elkészült egy új kulturális örökségvédelmi stratégia, amelyet felterjesztettünk a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz. Erről a javaslatról - még az idei évben - elindul egy államigazgatási egyeztetés. Ezt megelőzően - az egyelőre még szakmai javaslat státuszában lévő anyagot - szakmai körben vitatjuk meg a konferencián. Nagy vonalakban bemutatjuk azokat a stratégiai elképzeléseket, amelyeket a saját feladatunkról gondolunk, ezt követően az egyes részterületekhez hozzászóló kollégák részletesen kifejtik majd az egyes alpontokat, részfeladatokat, elmondják észrevételeiket és javaslatokat tesznek" - taglalta a konferencia tematikáját az elnök.
Hozzátette: a szakmai egyeztetésen szó lesz a Bajához hasonló kis és közepes méretű városok örökségvédelmi problémáiról is, ebben a részben Balatonfüred, Baja és Kalocsa illetékes szakemberei, polgármesterei fogják bemutatni saját örökségvédelmi feladataikat, valamint kifejtik, nekik mit jelent az örökségvédelem, milyen problémák merülnek fel az ő térségükben.
"Az örökségvédelemnek az elsődleges feladata a történelmi emlékek anyagi valóságban való megőrzése, ugyanis a kulturális örökségi érték történeti forrás. Ezt a forrásértéket maga a történeti anyag hordozza, egy épületről éppen úgy le lehet olvasni a történelmet, ahogyan az egy oklevélből kiolvasható. Minden korszak épülete történeti értékű. Ennek megőrzése és karbantartása mellett azonban az örökségvédelem sokkal többet szeretne segíteni a kormányzatnak" - magyarázta Tamási Judit.
Kifejtette: szeretnék, ha az örökségvédelmi szempontok integráltan beépülnének a különböző ágazati politikákba, hozzá tudnának adni a területfejlesztéshez, a vidékfejlesztéshez, a foglalkoztatás-politikához, mert az örökségi értékeken végezett beruházásoknak meglehetősen magas a munkahelyteremtő potenciálja. Jelenleg is folyik közmunkaprogram keretében egy örökségvédelmi mintaprojekt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tette hozzá.
A hivatal elkészítette az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó, Széchényi Ferencről elnevezett örökségalapú fejlesztési modult, amely hasznossá tenné az örökségvédelmet az egész kormányzat számára. Amennyiben sikerül elérni, hogy a nemzetpolitikai források egy részét örökségvédelmi célokra fordítsák, akkor egyfelől javulhat a határon túli területek műemléki állományának fizikai állapota is, másfelől a műemlékek helyreállítása kapcsán munkahelyek is születhetnének - mutatott rá Tamási Judit.
"A helyreállítási munkáknál szükség van jól képzett szakemberekre, művészettörténészekre, restaurátorokra, történészekre, így a műemlékvédelem révén magyar értelmiséget nevelünk, segítjük az ottani magyarság szülőföldön maradását" - részletezte az elképzelés magját az elnök.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap