Felállítják a szolnoki Mária-szobrot
2011. szeptember 7. 09:41 MTI
Restaurálása után hamarosan ismét látható lesz Szolnokon az a Mária-szobor, amelyet eredetileg 1847-ben, a nagy tűzvészek megfékezésének emlékére állítottak a Tisza-parti városban; az alkotás közszemlére tételéhez szükséges pénzt adakozás révén teremtik elő, az összeg kétharmada már összegyűlt.
Korábban
A szobor a város szintén Mária nevét viselő utcájában állt, onnan a szolnoki Belvárosi Plébániára, majd végül a rákóczifalvi Macimúzeumba került. Felújításra a fővárosba, a Nemzeti Galéria restaurátorműhelyébe szállították, majd a hét elején került vissza Szolnokra, ahol szeptember 12-én régi helye közelében állítják fel ismét egyházi közreműködéssel - mondta el Pogány Gábor Benő szobrászművész, az akciót szervező Szolnoki Művészeti Egyesület elnöke.
Tájékoztatása szerint a Mária-szobor megújítása és felállítása kereken másfél millió forintba fog kerülni. Eddig valamivel több, mint egymillió forint gyűlt össze, amit a restaurátori munkákért fizetnek ki, a fennmaradó részt az év végéig kell kiegyenlíteni. A gyűjtés így tovább folytatódik. Ennek keretében például megvásárolható a város új vízi átkelőjét, a Tiszavirág nevű gyalogos és kerékpáros hidat ábrázoló kitűző, vevői darabonként 500 forinttal támogatják a szobor ügyét.
Az egyesület további köztéri alkotásokat szeretne hasonló módon restauráltatni, így többek között a belvárosi nagytemplom mellett álló szentháromságszobor talapzatát, a vártemplom mögötti Nepomuki Szent János szobrot, valamint a Tisza és a Zagyva torkolatánál lévő másik Mária-szobrot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.