Az égieket hívták segítségül a középkori harcosok

2011. augusztus 24. 09:03

A középkori történetírók a csaták leírásánál gyakran számolnak be különféle kiáltásokról, amelyek a katonák lelkének erősítését és a csapathoz való tartozás érzését szolgálták - mutatta be Halmágyi Miklós a Hadtörténelmi Közleményekben.

Korábban

A harci kiáltások kettős célt szolgálhattak: egyrészt ezzel próbáltak az ellenfélben rémületet kelteni, másrészt saját félelmüket is leplezték. A kiáltozva rohanó katona szinte önkívületi állapotba került, minden félelem nélkül támadt az ellenre. Arra is van példa, hogy a vitézek egy meghatározott szót kiáltottak ütemesen, ami alkalmas volt a csapat összefogására. Ez különösen lényeges volt abban az esetben, ha különböző nyelvet beszélő harcosok küldöttek ugyanazon az oldalon. A közösen használt szó jelszóként is funkcionált, képes volt arra, hogy elkülönüljenek az ellenségtől. A harcosok gyakran rövid imádsággal az ajkukon indultak a küzdelembe.

Már a Biblia is megörökítette a csatakiáltást, a Bírák könyvében Gedeon katonái Az Úrért, és Gedeonért! kiáltással támadták meg a mídianiták táborát. A kora középkor egyik eseményénél hasonló jelenetet találunk. Germanus Auxerre 5. századi püspöke, 429-ben Britanniába ment, hogy az ottani eretnekséget felszámolja. Őt és támogatóit azonban megtámadták, a védelmet a prelátus szervezte meg. Germanus megparancsolta embereinek, hogy kiáltsák utána, amit ő mond. A püspök háromszor kiáltotta: Alleluja! A szót visszhangozták a hegyek, mire az ellenség megrémülve futott el. Az Alleluján kívül tisztán vallásos tartalmú a Kyrie eleison csatakiáltás is. A merseburgi csata elején a keresztények ezt harsogva vonultak az ocsmány és ördögi hui, hui-t hallató magyarok ellen.

Vajon mit kiálthattak?

A Kyrie eleison lélekerősítő szavait a kereszténnyé vált magyarok is átvették. Szent Gellért nagyobbik legendája megőrizte, hogy mielőtt Csanád vezér serege Ajtony ellen indult, ezt kiáltották. Elképzelhető, hogy ezeket a görög szavakat üvöltötték a magyarok az 1068-as kerlési csatában, amikor Salamon király László és Géza hercegekkel együtt legyőzték a nomádokat. Kerlés, a település neve összefüggésbe hozható a Kyrie eleison-nal. "Az Uram irgalmazz" az egész középkor folyamán rendkívül népszerű volt. Sobieslav cseh fejedelem 1120-as morvák és németek elleni csatája idején a papok ezt imádkozták. A morvamezei ütközet (1278) alatt is felhangzott ez a szókapcsolat a csehek szájából.

A keresztes vitézeknek is megvolt a maguk csatakiáltása, Boemund nem véletlenül kérdezte izgatottan, amikor hírül vette a keresztesek elindulását, hogy milyen jelet viselnek, és mi a jelszavuk. Azt a választ kapta, hogy Krisztus jelét viselik ruhájuk jobb vállán vagy a két válluk között, a csatában pedig egy torokból kiáltják: Deus lo vult! (Isten akarja!). 1105-ben Balduin jeruzsálemi csatában azt tanácsolta katonáinak, hogy a Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! mondattal támadjanak. 1456-os nándorfehérvári harcokban a keresztények Jézus nevét kiáltották. Kapisztrán Szent János nagy hangsúlyt fektetett a közösségi szellem növelésére, ezt a célt (is) szolgálta a Megváltó nevének hangoztatása. A július 14-i vízi csata előtt a ferences arra kérte övéit, hogy "folytonosan hangoztassák a vízen úgy, mint szárazon és hívják segítségül Jézus szent nevét".

A tisztán vallásos jellegű csatakiáltások mellett olyan jelszavakat is használtak, amelyek egy szűkebb közösséghez, kolostorhoz, országhoz való tartozást is kifejeztek. A Fleury-i Aimon Szent Benedek monostorának védelmezői a rendalapító nevét kiáltották. A Roland-énekben többször felhangzik Nagy Károly csatakiáltása, a munjoie! A szó fordítása: örömhegy. Több magyarázat is született a csatakiáltás magyarázatára, egyesek a zarándoklatokkal hozták kapcsolatba. A peregrinusok ugyanis köveket vittek magukkal, amelyből halmok keletkeztek. Más vélemény szerint a szó a Golgotára, illetve a mennyei Jeruzsálemre utalt. Nagy Károly csatakiáltása az 1266-os Beneventum melletti csatánál bukkant fel ismét, ahol Anjou Károly győzelmet aratott II. Frigyes fia, Manfréd felett.

A középkori Magyarországon László király volt az a harcos szent, akit a csatákban segítségül hívtak. A Névtelen Minorita munkája őrizte meg a székelyek és a magyarok tatárok elleni harcát. Egy tatár fogoly szerint a küzdelmet az döntötte el, hogy a keresztények segítségül hívták Lászlót. 1355-ben Nagy Lajos vitézei az osztrákokat segítették a lázadó svábok ellenében. Ekkor a "Szent királyok, segítsetek bennünket!" kiáltással buzdították magukat. Az 1479-es kenyérmezei ütközetben a magyarok az "Isten és Szent László nevében!" mondatot használták a támadás idején. Peter Suchenwirt költő pedig arról számolt be, hogy a "Hurta, Hurta Ungerlant" - Hurrá, hurrá Magyarország kiáltással vonultak harcba Nagy Lajos király vitézei.