2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Osztrák zsidókat mentett a brit Schindler

2011. augusztus 10. 13:23 BBC News

Több száz zsidó életét mentette meg az az angol lelkész, aki a második világháború kitörése előtt keresztelte meg az egyháza oltalmát kereső, üldözésnek kitett jogfosztott embereket.

Hugh Grimes, a brit Schindler azt követően kezdte meg vitatott, kevéssé ismert zsidómentő akcióját, hogy Hitler annektálta Ausztriát. Ekkor több ezer ember sorakozott fel Bécs utcáin, hogy megünnepelje a Führer bevonulását, aki hivatalosan a németül beszélő emberek egyesítését tűzte zászlajára.

Az Anschluss azonban katasztrofális következményekkel járt Európa, s azon belül a zsidóság számára. A bécsi zsidókat a nyílt utcán verték meg, s arra kényszerítették őket, hogy az utcaköveket súrolják; több százan inkább az öngyilkosságba menekültek. Jól emlékszik az akkor történtekre a 86 éves Lucien Meysels: „Ahogy sétáltunk hazafelé, megláttuk a csőcseléket. Ordítottak, összetörték a kirakatokat, mint a barbárok. Akkor már tudtuk, hogy el kell mennünk, minél hamarabb”.

Ekkor lépett fel a történelem színpadára Hugh Grimes, a bécsi Keresztény Egyház lelkésze, aki vakmerő tervvel állt elő. „A keresztelések kronológiájának segítségével rekonstruálhatóak a bécsi események. Július 24-én 129, egy napra rá pedig 229 embert kereszteltek meg. Csak hogy érzékeljük: a templomban 125 ember foglalhatott egyszerre helyet” – mondta el a Bécsben élő Christopher Wentworth-Stanley, aki évek óta kutatja Grimes történetét.

A zsidók ettől azt várták, hogy a keresztlevél birtokában könnyen el tudják hagyni az országot. A keresztelések hirtelen megugró száma aggodalommal töltötte el a Church of England vezetőit, akik a háttérben politikai, mintsem vallási okokat felételeztek. Amikor Grimes 1938 nyarán hazalátogatott, az egyházi vezetés kijelentette, hogy a férfi nem térhet vissza Ausztriába – helyette Fred Collardot küldték az osztrák fővárosba, azonban ő is folytatta elődje „politikáját”.

A zsidómentő akció keretében összesen 1800 embert kereszteltek meg, mielőtt a Church of England véget nem vetett a szerinte káros folyamatnak. Szinte lehetetlen rekonstruálni a megmenekült zsidók történetét, mivel sokan sokféle irányba mentek, s nem lehet tudni, hogy a keresztlevelek pontosan hogyan segítették a pogromoknak kitett lakosságot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár