Újra megtisztítanák a főiskolai csapatokat az indián fantázianevektől
2011. július 28. 12:14
Az észak-dakotai vezetők azt kérik az Amerikai Egyetemi Sportszövetségtől (NCAA), hogy az egyetem megtarthassa a sokak szerint a sziúk érzékenységét sértő logóját és nevét.
Korábban
Az észak-dakotai ügy már úgy tűnt, végre megoldódik 2009-ben, amikor az állami Felsőoktatási Tanács úgy határozott, hogy az egyetemnek (University of North Dakota, UND) el kell távolítania az őslakosok érzékenységét sértő logót és becenevet. Az állami törvényhozók az év elején azonban egy olyan törvényt fogadtattak el, amely az egyetemet a vitatott elnevezés megtartására szólította fel.
A vita itt még nem ért véget, a jövőre esedékes Big Sky Conference résztvevői ugyanis bojkottra szólítottak fel, s azt is kilátásba helyezték, hogy lemondják az észak-dakotai egyetem csapataival lekötött mérkőzéseket, ráadásul az UND tagsága is veszélyben forog.
A törvényhozók tájékoztatása szerint az észak-dakotai választópolgárok százával küldik a névválasztást helyeslő emailjeiket. Egyesek zokon veszik, hogy a tanács az ellenségesnek és gyalázkodónak elkönyvelt logó megváltoztatását kéri, szerintük a címert igenis megbecsülik és tisztelik. Mások szerint az NCAA le akarja nyomni a torkukon a döntést, a felsőoktatási szervnek pedig figyelembe kellene vennie a lakosok véleményét.
Egy 2005-ös rendelkezés következtében húsz indián csapatnevet viselő egyletet vett célkeresztjébe az amerikai szövetség. Egyeseket levettek a listáról, ilyen volt a Florida State Seminoles, az ő névválasztásuk ellen nem emeltek kifogást a szeminol indiánok képviselői. Az UND a Spirit Lake törzstől zöld jelzést kapott, a Standing Rock sziúk viszont már ellenezték a szerintük sértő csapatlogót. Most teljes a patthelyzet, a vita lezárására még várni kell.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap