Függetlenségének 200. évfordulóját ünnepelte Venezuela
2011. július 7. 10:09 MTI
Példátlan mértékű katonai díszszemlével ünneplte Venezuela függetlensége kikiáltásának 200. évfordulóját.
Korábban
A súlyos beteg Hugo Chávez elnök, aki hétfőn tért vissza Kubából közel egy hónap távollét után, a caracasi elnöki palota, a Miraflores erkélyéről követte figyelemmel a vadonatúj orosz haditechnikai eszközökkel felvonuló katonák ezreinek menetelését, s közben a twitteren kommentálta a látottakat.
A parádé előtt rövid televíziós beszédében Chávez emlékeztetett Venezuela nemzeti hőse, Simón Bolívar szavaira, miszerint csak a valódi függetlenség teszi lehetővé a népeknek a jólétet és a fejlődést. "Ma folytatjuk a Simón Bolívar által elindított ügyet. A venezuelai nép senkinek nem hagyja, hogy megsértse függetlenségét, és ha kell, küzdelmek ezreiben védi meg szabadságát" - mondta a venezuelai elnök, aki szerint első választási győzelme, 1998 óta az ország a függetlenség új szintjét érte el, azaz függetlenné vált "a multinacionális vállalatok, a külföldi hatalmak és a venezuelai burzsoázia érdekeitől". A hatalmas kivetítőkön sugárzott beszédet Chávez hívei örömrivalgással fogadták, "visszatért, visszatért" felkiáltásokkal övezve.
Az 56 éves Chávezt június 10-én, majd június 20-án műtötték meg Kubában. Az első operáció és az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy a politikus medencéjében rákos daganat burjánzik. Egyelőre nem tudni, hogy keletkeztek-e áttétek a szervezetében, de maga Chávez ismerte el, hogy a neheze még hátra van, szigorú orvosi kezelésnek kell alávetnie magát. Bár a betegség súlyossága és a kezelés jellege nem ismert, Chávez ismét nyílt utalást tett arra, hogy nem szándékozik távozni a hatalomból. Felszólította honfitársait, hogy tíz év múlva, 2021-ben ünnepeljék vele a spanyol gyarmatosítók végleges vereségét megpecsételő carabobói csata 200. évfordulóját.
Venezuelában jövőre tartanak elnökválasztást. Az államfő betegsége és lábadozása azonban felboríthatja a politikai menetrendet. Bár Chávez gyakorlatilag már elkezdte hadjáratát, hogy bebiztosítsa újbóli megválasztását, a műtét és annak hosszú távú kihatása bizonytalanná teszi, hogy egyáltalán indulni fog-e 2012 őszén.
Chávezzel szemben gyakorlatilag egyetlen ellenzéki politikusnak sem volna esélye a győzelemre, más kormánypárti jelölt esetén viszont ez nem lenne kizárható. Ráadásul az sem világos, hogy a kormányoldalon ki pótolhatná az esetleg kieső Chávezt.
A venezuelai nemzeti ünnep alkalmából latin-amerikai, illetve karibi miniszterelnökök és külügyminiszterek egész sora volt jelen Caracasban, de Evo Morales bolíviai, José Mujica uruguayi és Fernando Lugo paraguayi államfő is részt vett az ünnepségeken.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap