10 ezer éve a stresszt is nehezebben viselte az emberiség
2011. június 17. 08:12
Alacsonyabbra nőttek és az egészségi állapotuk is leromlott a 10 ezer éve lezajlott első mezőgazdasági forradalom idején élt embereknek, akiknek mindennapjait ráadásul a stressz csak tovább nehezítette.
Korábban
Amikor 10 ezer éve először megjelent a mezőgazdálkodás, régióktól és a termesztett növények fajtájától függetlenül ezzel párhuzamosan egy másik tendencia is megfigyelhető volt: az emberek egészségi állapotának fokozatos romlása.
Amanda Mummert vezette az első átfogó, a földművelésre való áttérés átmenetekor élt emberek egészségügyi helyzetével kapcsolatos kutatást. „Sokan úgy gondolják, hogy minél biztosabb az élelemhez való hozzájutás, annál egészségesebb az emberiség. A korai földművelők táplálkozása elégtelen volt, sokkal nehezebben viselték a stresszt, valószínűleg azért, mivel sokkal nagyobb mértékben függtek bizonyos ételektől” – mondta el Mummert, az Emory Egyetem végzős diákja.
Az ifjú kutató szerint a nagyobb népsűrűség növelte a járványok kialakulásának kockázatát, amit csak fokozott a rossz higiéniai viszony, valamint a tenyésztett állatok közelsége. Ez azzal járt, hogy sokkal alacsonyabbra nőttek az emberek – a tendencia végül visszafordult, legfőképp a fejlett világ országaiban.
„Kulturális értelemben mezőgazdasági soviniszták vagyunk. Azt gondoljuk, hogy a növénytermesztés minden esetben előnyös, de a kép ennél sokkal összetettebb” – mondta el George Armelagos antropológus, az Economics and Human Biology-ban megjelent cikk társszerzője. „Az emberiség megfizetett biológiailag a mezőgazdálkodásért, különösen ha a tápértéket nézzük. Még ma is a gabonából, a kukoricából és rizsből származik a kalóriák hatvan százaléka” – tette hozzá.
1984-ben Armelagos és M. N. Cohen Paleopatológia és a földművelés kezdetei címmel áttörő munkát jelentetett meg, melyben a mezőgazdálkodásra való áttérés és a romló egészségi állapot között feltételeztek összefüggést. A könyv akkor hideget-meleget kapott, de fő megállapítását azóta már elfogadták, a bioarcheológia pedig felkarolta az elméletet. A mostani kutatás ennek folytatása, amely kínai, délkelet-ázsiai, észak-és dél-amerikai, valamint európai populációkat vizsgál.
A felnőtt ember magassága, a fogszuvasodás, a csontsűrűség és a csont összeforrásának vizsgálata mind-mind arra szolgál, hogy komplett képet alkossunk az individum egészségi állapotáról. „A csontvázak nem feltétlenül mondják meg, hogy az adott ember miben halt meg, de megvizsgálásával betekintés nyerhetünk, hogy vajon milyen esélye volt a fennmaradásra és a túlélésre” – mondta el Mummert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap