Megtalálhatják a nácik aranyát
2011. május 10. 16:04 The Daily Mail
Az arany elásásának pontos helyét immáron ötven éve kutatják, most a bunker felépítésén dolgozók csontjai vezethetik el a szakembereket a több százmillió dollár értékű kincshez.
Korábban
A Mosquito vadászbombázók által Németország felett készített felvételek és a szemtanúk beszámolóinak birtokában eredtek a kutatók a bunker feltételezett helyszínének nyomába, a következő hónapban pedig az ásatások is megkezdődhetnek a Lipcse melletti Leinawald erdőben. A több mint 750 millió dollár értékű aranyról szóló híresztelések az utóbbi években valóságos kincsvadászatot indítottak el, amelynek célja a földalatti bunker megtalálása volt.
A náci archívumok szerint a Todt-szervezet (Organisation Todt, a német hadiipar teljesítményének fokozására létrehozott, félkatonai alapon működő, kényszermunkásokat dolgoztató szervezet) zászlóaljait Hitler fegyverkezési minisztere, Albert Speer utasítására 1944-ben szállították Leinawaldba. A hétvégén emberi földi maradványok kerültek elő az erdőben, a feltételezések szerint azon munkásoké, akik a titkos bunker építése közben lelték halálukat.
A Luftwaffe-dokumentumok tanúsága szerint 1945 áprilisában – egy hónappal a háború befejezése előtt – bombázógépeket rendeltek az erdő felé. A német vezetés annak ellenére határozott így, hogy a szövetségesek által biztosított légi fölény miatt szinte egyetlen német repülőgép sem tudott felszállni. „Úgy gondolhatták: megéri kockáztatni és bombákat ledobni azért, hogy eltüntessék a nyomokat” – magyarázta Hilmar Prosche helytörténész.
1961-ben a német kormány elrendelte az ásatások megkezdését, de a munkálatokat a földből szivárgó mérgező gázok miatt hirtelen abbahagyták – így ugyan semmit sem találtak, de akkor még nem voltak birtokában a titkosított RAF-felvételeknek. 1996-ban egy amerikai veterán, bizonyos Norman Scott fogott ásatásba a helyszínen, neki egy haldokló német SS-tiszt mondta el, hogy ide rejtették a Reichsbank aranytartalékát.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
A bunker hatalmas mennyiségű aranyat tartalmazhat, lévén, hogy a meghódított országok bankjainak aranykészleteit is Németországba szállították, de a holokauszt áldozatainak ékszerei is Berlinbe kerültek. Az aranytartalék a háborús erőfeszítések finanszírozásához kellett, egy részéhez azonban soha nem nyúltak. A háború vége felé a náci tisztviselők úgy határoztak, hogy a Reichsbank aranyait Dél-Bajorországba, Oberbayernbe szállítják – a szállítmány végül nem ért ide, de hogy hol lehet a hatalmas aranykincs, azt sűrű homály borítja.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 6. A trianoni békediktátum és következményei](/ih0Ax/label/.cut-640x400/797.jpg)
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap