Műkincstolvajok és alvilági rejtélyek
2010. október 21. 10:52 MTI
Évek óta suttognak Franciaországban arról, hogy a múzeumokban és a magánkézben lévő műkincsek biztonsága fölöttébb kétséges, az idén azonban két esemény is nyomatékosan ráirányította a figyelmet a veszélyre.
Korábban
Mindennapos aggodalmak
Az egyik az a látványos betörés, amelynek kárvallottja májusban a Modern Művészetek Múzeuma volt: a rablók 100 millió eurót (mintegy 27 milliárd forintot) érő zsákmánnyal távoztak a párizsi intézményből. A másik pedig az a szeptemberben lezajlott per, amelyben három férfit vádoltak azzal, hogy annak a bandának dolgoztak, amely 2007-ben Pablo Picasso unokájának párizsi villájába behatolva több rendkívül értékes alkotást tulajdonított el.
A Wilson sugárúton lévő művészeti múzeumból tavasszal öt remekművet loptak el a rablók, köztük volt Picasso-, Matisse- és Modigliani-kép is. A The New York Times riportja szerint a bűnözőknek ehhez tudniuk kellett, hogy melyik az az egyedüli ablak, amelynek biztonsági berendezése éppen nem működik, mi a belső őrség éjszakai őrjáratainak időbeosztása, és azt is, hogy mit vigyenek el, mely alkotások a múzeum legfőbb kincsei, és pontosan hol találhatók.
A Picasso-villába történt betörés végrehajtói is komoly helyismerettel rendelkeztek: gondosan kidolgozott álkulccsal nyitották ki a lakás bejáratának szuperbiztos zárját, olyan csendben dolgoztak, hogy az unoka - Diana Widmaier - nem ébredt fel, miközben kivágták a vásznakat a keretekből. A helyszínen nem hagytak sem ujjlenyomatot, sem DNS-mintát. A tolvajok kiléte mindkét esetben homályban maradt. A szeptemberi per vádlottjait sem tettesként, hanem bűntársként vonták felelősségre.
A művészeti világ számára rejtély, kik állhatnak a Franciaországban évente elkövetett két-három tucat múzeumi műkincslopás mögött, és miként remélhetik a tolvajok, hogy a birtokukba került, könnyen felismerhető és azonosítható műveket bárhol is tudják majd értékesíteni. A fő kérdés azonban az, képesek-e az ország nagyhírű művészeti intézményei szembeszállni a feltehetően profi bűnözők laza felépítésű bandáival.
A lopott művek zavaros, átláthatatlan globális piacán a francia múzeumok elsőrendű vadászterületet jelentenek. Bár 1998-hoz képest - amikor 48 esetben fosztottak meg kincseiktől francia létesítményeket - a helyzet javult, az elmúlt másfél évtizedben átlag még mindig évi 35 múzeumi lopás vagy rablás történt. Számos elmélet született a jelenség magyarázatára, közös vonásuk az a feltételezés, hogy sokféle bűnöző működik változó összetételű csoportokban, ezek megosztják egymás között a lehetséges vevőkre és az eladásra alkalmas művekre vonatkozó információikat, és akcióik előtt gondosan tanulmányozzák a kiszemelt múzeumokat.
Christophe Girard, Párizs kulturális kérdésekkel foglalkozó alpolgármestere közölte az amerikai lappal: nem múlik el nap, hogy a város múzeumigazgatóit ne aggasztaná ez a kérdés, mivel tudják, hogy a bűnözők tökéletesítették módszereiket, és a művészet értéke ma minden képzeletet felülmúl. Hiába erősítették meg a kiállítások védelmét - a Modern Művészetek Múzeumába például két tárlat között törtek be a rablók, mivel tudták, hogy olyankor kisebb a készenlét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap