Garibaldi is elment a sienai vágtára
2010. augusztus 15. 13:23 MTI
Nemcsak a történelmi lóverseny szerelmeseinek kínál élményt, hanem rendkívüli kulturális eseményre is invitál a sienai palio (vágta) augusztus 16-i, hétfői futama: a palio idején a toszkánai városban megnyitja kapuit a világ legrégebbi bankja.
Korábban
Még a Brazíliába emigrált olaszok második generációja is egyenes televíziós közvetítésben nézi a sienai vágtát a legtöbbet nyert Lúdnak vagy a Sasnak, a Toronynak szurkolva. Az idei nyár első, július 2-i futamát a Selva (Vadon) városnegyed lova nyerte, és az augusztusi futamon is a 17 középkori kerület közül kisorsolt tíz fogja összemérni gyorsaságát.
A Mária Mennybevétele ünnepén évről évre ismétlődő futam azonban nem az egyetlen délután alatt lezajló lóversenyre korlátozódik. Siena már megtelt turistákkal, a kagyló alakú főtér, a Piazza del Campo reneszánsz kockakövein egymást követik a reggel és este zajló vágtapróbák és gazdag kulturális program is kíséri a palio ünnepét.
Rendkívüli eseménynek számít, hogy minden évben kétszer, a lóverseny napján (tehát július 2-án és augusztus 16-én) látogatható az 1472-ben alapított Monte dei Paschi di Siena banképülete. Székháza, a főtér mögötti Salimbeni-palota őrzi a világ legrégebben működő bankjának titkait. Érdekesség, hogy ez Sienában az egyedüli ingatlan, amelynek területe egyetlen egy kerülethez sem tartozik.
Most a páncélszekrényekben őrzött történelmi dokumentumok közül azt a levelet mutatják meg, amelyet az olasz országegyesítő, Giuseppe Garibaldi írt válaszként az adótartozását követelő sienai banknak. "Tisztelt Adóellenőr Úr! Képtelen vagyok kifizetni az adót. G. Garibaldi" - olvasható a nemzeti hős kézzel írt, háromsoros, 1875. novemberében keltezett levelében. A bankban nem tudják, mekkora összeggel tartozott Garibaldi. Mindenesetre az akkor a sienai bankban dolgozó olasz adóhatóság a vörösingesek volt vezérének levelére eltekintett a behajtástól.
Nem sokkal azelőtt, 1867-ben, Garibaldi is felkereste a várost a palio idején. Tiszteletére a versenyt a szokásosnál egy nappal korábban rendezték meg, és őt a Lupa (Farkas) negyed elnökének is megválasztották.
Nem lesz jelen a mostani futamon az olasz idegenforgalmi miniszter, Michela Brambilla sem, akit Sienában nem kívánatos személynek tartanak. A spanyolországi Katalóniában betiltott bikaviadalok példájára a politikus megkérdőjelezte a sienai lóverseny jogosságát. Szavai nemcsak Sienában, hanem egész Olaszországban tiltakozást váltottak ki, kivéve persze a lovak épségéért régóta aggódó állatvédőket.
Az augusztus 16-i futam előtt a miniszter ismételten hangsúlyozta, nem kívánja eltörölni a sienai vágtát. “Tiszteletben tartom a hagyományt, de az állatok szenvedése nélkül” - hangsúlyozta Brambilla a palio városához intézett üzenetében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap