Népszerű volt a női szerelem az arab világban
2010. augusztus 3. 11:28
A középkori arab világban a korábban hittel ellentétben gyakoriak és elfogadottak voltak a leszbikus kapcsolatok - derül ki egy nemrég megjelent cikkből.
Korábban
Az észak-karolinai egyetemen tanító Sahar Amer „Medieval Arab Lesbians and Lesbian-Like Women” című cikkében a témához kapcsolódó gazdag forrásanyagokat tekinti át, és eszerint a középkori szövegek legalább a 9. század óta foglalkoznak a leszbikusokkal. Egy részük szerint öröklött, és egész életen át tartó szokásról van szó: Jahanna ibn Meszavaj 9. századi orvos szerint a gyerekek a szoptatás során szívják magukba az élethosszig tartó vágyódást, ha anyjuk zellert, vagy narancsfa virágát eszi meg.
Az arab irodalom nagyon sok kapcsolatot ismer az azonos neműek között: egy 10. század végén írt katalógusban 12 könyv mutat be ilyen párokat, illetve nagyon sok, az erotikával foglakkozó szövegben találhatunk hasonló utalásokat. A 13. században élt Sihab al-Din Ahmad al-Tifasi tuniszi szerző a helyi leszbikus közösséget mutatja be, illetve hogy ők miként tanítják egymásnak szokásaikat.
Amer szerint az azonos neműek közti kapcsolat a nők körében elfogadottabb volt, mint ma, és a korban nagyon éles volt a kontraszt a nyugati országokkal szemben, ahol halálbüntetéssel sújtották a „csendes bűnt”. A jogi szövegek nagyon keveset foglalkoztak a kérdéssel: Amer szerint lehetséges, hogy mindezt elfogadhatóbbnak tartották, mintha a nő férje helyett más férfiakat keresett volna.
A szerző azonban leszögezi: a korban a nők közti kapcsolatot semmilyen szempontból sem szabad összehasonlítani vagy egyenlősíteni a modern Nyugat feminista és leszbikus elképzeléseivel. Mindez inkább csak gazdagítja a középkori arab világgal kapcsolatos tudásunkat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap