Felavatták az Őrségből kitelepítettek emlékhelyét
2010. június 20. 17:31 MTI
Az 1950-es években a Hortobágyra kitelepített őrségi lakosok emlékhelyét avatták fel a Vas megyei Kondorfán.
Korábban
Az Őrség tizenhárom településéről mintegy félezer családot hurcoltak el 1950 és 1953 között a Hortobágyra, az ő sorsukat, és annak a határvidékre, közösségére és fejlődésére gyakorolt hatásait igyekszik feltárni és bemutatni az Őrségi Kitelepítéseket Kutató Egyesület - mondta Róka Zsuzsa, a 2009-ben alapított civil szerveződés elnöke az egykori kondorfai óvodában létrehozott Őrségi Kitelepítések Gyűjtemény és Emlékhely avatásán.
A falakon korabeli fényképek, dokumentumok és újságcikkek másolatai, valamint tárgyi emlékek láthatók, köztük a bírósági ítélet nélkül elhurcoltak visszaemlékezései is olvashatók. Eddig mintegy négyszáz fénykép és ugyanennyi dokumentum gyűlt össze, ennek kisebb részét állították ki egyelőre.
Az avatáson, amelyen száznál is többen vettek részt, Balázs László polgármester felidézte, hogy a kitelepítések kezdetén, 1950-ben Nyugat-Európában javában tartott az újjáépítés, míg keleten a kommunista hatalom a diktatúrát építette ki. A hatvan évvel ezelőtti internálással, deportálással a paraszti, városi középosztály likvidálása, a társadalom megfélemlítése volt a Rákosi-rendszer célja - mondta.
A déli és nyugati határvidékről 1950. június 23-tól kezdődően több mint 2500 családot deportáltak a Hortobágyra, ahol mintegy tízezer ember szenvedett tizenkét kényszermunka-táborban. Három év alatt több hullámban hurcolták el a családokat a rendőri hatalom titkos akciója keretében, amelyről a rendszerváltásig beszélni sem lehetett.
Azokban az években előzetes értesítés nélkül, élesre töltött gépfegyverekkel törtek rá a családokra, akiket kevés holmijukkal marhavagonokban szállítottak az Alföldre. Több száz fős tömegszállásokon, hodályokban, istállókban helyezték el az embereket, akik a külvilágtól elzárva éltek, látogatót nem fogadhattak, csomagot, levelet pedig csak kivételes esetekben vehettek át - idézte fel a történteket a település polgármestere.
Balázs László elmondta, hogy Kondorfáról öt családot hurcoltak el, tagjaik közül ma már csak ketten élnek. Gondolatait azzal zárta a polgármester, hogy az állandó gyűjteménnyel nem ítélkezni, hanem emlékezni akarnak, feltárni ezt a sötét korszakot a jelen és a jövő számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap