Ismét bivalyok legelésznek Berlinben
2010. május 27. 11:46 MTI
Százhetven év után ismét visszatértek a bivalyok a berlini Pávák szigetére - jelentették be a német fővárosban.
"Két bivalytehén és két borjuk" legelészett kedden egy háromhektáros területen a világörökség részének nyilvánított természetvédelmi területen, ahol 1803 és 1842 között már éltek bivalyok, de az ottani királyi állatsereglet kipusztulásával ezek a nagy testű kérődzők is eltűntek - olvasható az illetékes Porosz Kastélyok és Kertek Alapítvány közleményében.
"Szarvas fűnyíróként szolgálnak" - idézte tulajdonosukat, Sonja Moort a német sajtó, aki hangsúlyozta, hogy a szarvasmarhák nem szeretik azt a füvet, amely ebben a nedves környezetben nő, a juhok pedig belesüllyednének a sárba hosszú, gyenge patáikkal.
A sziget királyi menazsériája, amelyet Poroszország 1776 és 1810 között élt királynéja, Lujza annyira kedvelt, több száz különböző fajú állatával, köztük néhány egzotikus példánnyal képezte a berlini állatkert kezdetleges alapját. A Havel folyóban elterülő sziget (Pfaueninsel), amelyet 1932-ben természetvédelmi területnek nyilvánítottak és az UNESCO 1990-ben a világörökség részének minősített, a 18. század végétől itt élő pávákról kapta nevét.
A négy bivaly Lujza királyné halálának 200. évfordulója alkalmából október 31-ig marad a Berlin délnyugati részén fekvő szigeten.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap