Testőrök a múzeumban
2010. május 6. 18:25 MTI
Kétszázötven év telt el azóta, hogy 1760-ban Mária Terézia megalapította a Magyar Nemesi Testőrséget - a Magyar Nemzeti Múzeumban emlékkonferenciát és kiállítást rendeztek a magyar testőrség azóta is folytonos hagyományáról.
Csorba László, a múzeum főigazgatója megnyitó beszédében a Bécsben szolgáló magyar testőrök kulturális missziójáról beszélt: mint mondta, ezek a kiművelt katonatisztek szolgálati idejük lejártával jellemzően hazatértek Magyarországra, és az itteni közösségek javára fordították az Európa, sőt a világ egyik legfontosabb udvarában elsajátított tudást. Közéjük tartozott többek között Bessenyei György és Kisfaludy Sándor is.
Holló József nyugalmazott altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója A testőrség mint a katonai szolgálat elitje címmel tartott előadást, melyben kiemelte: a testőrség nem munka, hanem egész embert kívánó hivatás volt, nemcsak a nap 24 órájában, de az év 365 napjában. A 18-19. századi testőröknek szakmai alkalmasságuk mellett külsőleg és viselkedésükben is a legmagasabb elvárásoknak kellett megfelelniük - idézte fel Holló József.
"Általános elvárás volt a makulátlan egészség és testi épség, a legalább 180 centiméteres testmagasság. Dohányozni is tilos volt, hogy az egyenruha illata kellemes maradjon. A testőröknek mindig feddhetetlenül kellett viselkedniük és szavaikat is gondosan meg kellett válogatniuk: a káromkodást például súlyos pénzbüntetéssel sújtották. A regula szerint tilos volt 'ledér nők társaságát keresniük vagy ilyen nőket kvártélyukon fogadniuk'. Az persze más kérdés volt, ha az udvarnál egy magas rangú nő szemet vetett egyikükre" - ecsetelte Holló József.
A Hadtörténeti Múzeum főigazgatója arra is kitért, hogy a testőröknek szolgálatuk alatt folyamatos továbbképzéseken kellett részt venniük, ahol nemcsak katonai témákban pallérozódtak, hanem általános műveltségüket és nyelvismeretüket is fejlesztették vagy épp táncórákat vettek.
A Magyar Nemzeti Múzeumban látogatható kiállítás áttekinti a magyar testőrség szerteágazó történetét az 1760-as kezdettől egészen napjainkig, a rendszerváltáskor alakult Köztársasági Őrezredig, melynek tevékenysége kiterjed a fontos épületek és a közjogi méltóságok védelmére, valamint díszőrségi feladatok ellátására és a Szent Korona őrzésére is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap