Kelta vér folyt a grönlandi vikingek ereiben
2010. március 23. 08:27
A Grönland déli részét meghódító vikingek ereiben több kelta, mint északi vér folyt - derült ki az egyik helyi temető leleteinek DNS-vizsgálata alapján.
Korábban
A kutatók beszámolójából kiderül, hogy a zöld sziget déli részén, egy 1000 éves templom közelében talált viking temető leleteit vetették alá DNS-elemzésnek, és ekkor fedezték fel a Brit-szigetekről származó kelta géneket.
Mindez abba az átfogó vizsgálatba illeszkedik, amelynek során megpróbálják megállapítani, hogy honnan származhatnak Grönland déli részének első, 985-ben érkezett telepesei. A kutatást a Dán Nemzeti Múzeum egyik munkatársa, Jette Arneborg vezeti, aki szerint a mostani eredmények még csak előzetesek, és a részletes eredmények publikálása csak később várható.
Elmondása szerint azt már korábban is tudni lehetett, hogy a vikingek sokat utaztak, és a Feröer-szigetek s Izland telepeseiben is kelta vér folyt, ám most már azzal kapcsolatban is van bizonyítékuk, hogy ez Grönland esetében is így volt. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem vikingekről lenne szó – tette hozzá, hiszen minden, amit tettek, és ahogy éltek, az a skandináv szokásokra utal.
Arneborg szerint így elképzelhető, hogy a vikingek Norvégia felől, a brit-szigetekről érkezhettek, ahonnan Izland, majd Grönland felé utaztak, és ekkor Britanniából származó nőket vittek magukkal, és ennek eredménye lehet a kevert génállomány.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap