Húsz éve voltak az első szabad parlamenti választások az NDK-ban
2010. március 18. 09:55 MTI
Korábban
A választások napja
A március 18-i Népi Kamara választás 1933 óta az első szabad választás volt az NDK területén, s egyben népszavazásnak is számított az újraegyesülésről. A zavarba ejtően tarka pártválaszték dacára egyértelmű volt, hogy a főbb politikai erők miként viszonyulnak e kérdéshez. Az NDK szuverenitásának hívei az utódpárt DSZP-t választhatták, a kereszténydemokrata CDU választási szövetségére és a liberális blokkra adott voks a gyors újraegyesülést szolgálta, a nyugatnémet SPD támogatta keletnémet szociáldemokratákra szavazók pedig a lassú újraegyesülési folyamat mellett foglalhattak állást.
A kerekasztal-tárgyalásokon kidolgozott és februárban elfogadott új választási törvény értelmében minden 18 év feletti polgár szavazhatott, a titkosság elvének korábbi durva megsértései miatt kötelezően szavazófülkében. A Népi Kamara 400 képviselői helyéért 24 párt, egyesülés, mozgalom indult harcba, s mivel a bejutáshoz külön feltételt nem szabtak, a voksok 0,25 százaléka már képviselői helyet ért.
93,22 százalékos részvétel mellett a győzelmet a kereszténydemokrata-konzervatív választási koalíció, a jelöltjeit külön listán indító "Szövetség Németországért" szerezte meg a szavazatok 48,15 százalékával, a szövetségen belül a Kereszténydemokrata Párt (CDU) 40,91, a Demokratikus Ébredés (DA) 0,92, a Német Szociális Unió (DSU) 6,32 százalékot kapott. A keletnémet szociáldemokrata párt (SPD) a szavazatok 21,8 százalékát nyerte el, a harmadik legnagyobb erő pedig az egykori állampárt utóda, a Demokratikus Szocializmus Pártja lett 16,33 százalékkal.
Őket a Német Szociális Unió (DSU) és a liberális színezetű pártok (LDP, DFP, FDP) Szabad Demokraták Szövetsége elnevezésű közös listája követte. Az eredménynek megfelelően a Népi Kamarában a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) 163, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) 88, a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) 66, a Német Szociális Unió (DSU) 25, a Szabad Demokraták Szövetsége (BFD) 21, a Szövetség90 12, a Német Demokratikus Parasztpárt (DBD) 9, a Zöld Párt és a Független Nőszövetség (UFV) együttesen 8, a Demokratikus Ébredés (DA) 4, a Német Nemzeti Demokrata Párt (NDPD) 2, a Német Demokratikus Nőszövetség (DFD) 1, az Egyesült Baloldal Akciószövetség (AVL) - A szekfűk (VL) pedig 1 helyet szerzett.
Az NDK utolsó, nagykoalíciós kormányát a kereszténydemokrata párt vezetője, Lothar de Maiziere alakíthatta meg 1990. április 12-én. A kormány tizenegy tagja a CDU-t, hét a Szociáldemokrata Pártot, kettő a jobboldali Német Szociális Uniót, három a liberálisokat képviselte, egy minisztert pedig a Demokratikus Ébredés pártja delegált.
Az ország fél évvel később, 1990. október 3-án Német Szövetségi Köztársaság néven egyesült a nyugatnémet területekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap