Győzelem az ágyúfüstben

A magyar csapatok 1848 novemberében szinte teljesen kiszorultak Észak-Erdélyből, Kolozsvár feladása után a Csucsai-szoros térségébe húzódtak vissza. Az irányításukat december elején vette át Józef Bem tábornok, ami gyökeres fordulatot hozott a hadműveletek menetében. Az addig szinte csak hátráló honvédek karácsonyra visszafoglalták Kolozsvárt, január közepén Marosvásárhelyet és már az erdélyi főhadparancsnokság székhelyét, Nagyszebent fenyegették.

Bem 1849. január 21-én az ellenségnél számbelileg kisebb erőkkel is megpróbálkozott a város elfoglalásával, de a kísérlet nem vezetett eredményre, így előbb a közeli Szelindekre, majd a jobban védhető Vízaknára volt kénytelen visszavonulni. Közben seregének létszáma tovább csökkent, mivel az anyaország felől várt erősítéssel, illetve a Székelyfölddel való kapcsolatfelvétel miatt egy-egy dandárt nyugatra, illetve keletre küldött. Mivel Nagyszeben, illetve Brassó megsegítésének ürügyén február elején Havasalföld felől orosz csapatok vonultak be az említett városokba, Anton Puchner cs. kir. altábornagy elég erősnek érezte magát, hogy a kezébe vegye a kezdeményezést.



A február 4-i vízaknai ütközet magyar szempontból jól indult, Bem sorra visszaverte a császári támadásokat, majd maga ment át támadásba. A védett állásokból túlzott vakmerőségből vállalt kimozdulás azonban azt eredményezte, hogy ellenség előtt is világossá vált, milyen csekély erőkkel állnak szemben. Az eredmény katasztrofális volt, a magyar ágyúk háromnegyede, a poggyász nagyrésze a teljes hadipénztárral és az irattárral együtt a császáriak kezére került.

Ezzel kezdetét vette az a véres visszavonulás, melynek az abban mint Bem segédtisztje részt vevő Petőfi Sándor állított emléket híres költeményében: „Négy nap dörgött az ágyu Vizakna s Déva közt...”

Bem szörnyű körülmények között, a nagy hidegben napokon át folyamatosan harcolva vonult vissza Déva irányába, ahol végül egyesült a Maros völgyébe érkező magyar csapatokkal. Ezzel az erőviszonyok ismét kiegyenlítődtek, a két oldalon nagyjából 7-8000 katona állhatott szemben egymással. Puchner február 9-én reggel indított támadást a Piskinél álló magyar utóvéd ellen. Az egész nap tartó ütközet a jeges Sztrigy folyón átívelő fahíd környékén zajlott, melynek csonkjai még mai is láthatóak a modern közúti híd mellett. Maga a falu ettől keletre, a folyó jobb partján terült el.

Az összecsapás kezdetén magyar részről csak a Kemény Farkas alezredes vezette utóvéd tartózkodott a híd környékén. A tüzérségi tüzet követően meginduló ellenséges gyalogsági támadás azonban az ő embereit is visszavonulásra késztették. A honvédek, miközben a hídon átvonultak, próbálták azt járhatatlanná tenni. A császáriaknak a bal parton történő térnyerését a híd ellen vezetett lovassági roham akadályozta meg. Időközben újabb és újabb magyar alakulatok érkeztek a csatatérre.

A harc a hídon zajlott, amikor érdekes eset történt, egyes ellenséges katonák fehér kendőket kezdtek lobogtatni. A dolog magyarázata az volt, hogy egy, korábban Galíciában szolgáló magyar és egy galíciai cs. kir. zászlóalj került szembe egymással, és el akarták kerülni az összecsapást. A helyszínre érkező honvédzászlóalj nem tudta mire vélni a hirtelen barátkozást és az érintettek közé lőtt. A dologból a magyar fél jött ki jobban, a híd és a túlparti fogadó ismét magyar kézre került.

Bem, aki nagyjából ekkor érkezett a csatatérre, a tüzérséget áthozta a jobb partra és a lovasságot is rohamra indította. Ez utóbbi azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a roham lendületét egy rejtve elhelyezkedő császári zászlóalj tüze megtörte, az addig puskaport nem szagolt bihari lovas nemzetőrök meghátráltak. Magyar oldalon általános pánik tört ki, és mindenki igyekezett a hídon keresztül a folyó bal partjára visszajutni.

Ekkor hangzottak el Bem legendás szavai: „Ne fuss magyar, ne fuss magyar! Nincs híd, nincs haza!” Az újabb támadás megindításához azonban Puchnernek is időre volt szüksége, és ezalatt a túlparton a menekülő magyar csapatokat is sikerült ráncba szedni. A császáriak is megkezdték az átkelést a hídon, miközben tüzérségük intenzíven lőtte a magyar állásokat. Azonban később a tűz lankadni kezdett, mivel a muníciójuk kifogyóban volt, így nem tudták megakadályozni Bem újabb támadását, aki a falut végleg elfoglalva megnyerte az ütközetet.

A cikk az Országos Levéltár oldalán

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Titanic

• Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
• Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
• A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
• A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
• Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
• Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot? 
• 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
• Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
• A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát