Menekültek vergődnek Európa határvidékén
2010. január 18. 09:33
A francia múltképet és identitást régóta meghatározó befogadó állam és a diszkriminatív törvények ellen fellépő egyén kerül mérlegre a Welcome című francia filmben. A berlini fesztivál közönségdíjas filmjének megdöbbentő képsorain a második világháborús fogolytáborok világa sejlik fel.
Korábban
A bevándorló, az embercsempész és a tisztes európai átlagpolgár
Philippe Lioret rendező Welcome című alkotásában az Európába érkező migránsok élethelyzetét a nácik által elfoglalt Franciaországban élő zsidókéval állítja párhuzamba. A migránsokat segítő tisztes állampolgárok megaláztatása, állami vegzálása a rendező szerint 1943-at idézi, amikor "zsidókat rejtegettünk az alagsorban".
Filmjében az egykori élsportólóból mára úszóedzővé lett Simon pályafutásának lecsengésével házasságát is rendesen elbénázza. A múltjával nehezen számot vető úszómester élethelyzetét tetézi egy alázatos 17 éves kurd menekült, Bilal megjelenése, aki úszásórára jelentkezik Simonnál. Hamar kiderül, hogy Bilal valódi célja, hogy Calais kikötőjéből a csatornán átúszva Angilába jusson barátnőjéhez. A Welcome-ban tizenévestől a harmincévesig fiatal és kiszolgáltatott illegális bevándorlók, pénzért bármire hajlandó embercsempészek, és szemlesütve mindezt tudomásul vevő tisztes francia átlagpolgárok mindennapi világa kerül éles konfliktusba.
A berlini fesztivál közönségdíját és az Európai Parlament 2009-es Lux-díját elnyerő filmet az EU 23 hivatalos nyelvén feliratozzák.
Welcome
Színes feliratos francia film, 110 perc, 2009.
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.
Dolby Digital
Rendező: Philippe Lioret
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.