Koponyalékelés, tüdőbaj és harci sebek
2009. november 16. 09:47 MTI
Minden jel szerint túlélte az agyműtétet az a fiatal nő, aki i.sz. 800 körül eset át a beavatkozáson Írországban, a mai Donegal környékén.
Korábban
Donegalban útépítés során bukkantak arra a középkori temetőre, ahová a 7-9. századtól egészen a 16. századig temetkeztek. Az itt feltárt 1300 férfi, nő és gyermek földi maradványai alapján a tudósok megismerhetik, hogy a térség lakosai milyen betegségekben szenvedtek a középkorban.
Bár a csontmaradványok vizsgálata még csak az elején tart, az antropológusok már megállapították, hogy a helyi közösség tagjai közül voltak, akik tuberkulózisban szenvedtek, s előfordultak daganatos megbetegedések is. Jó néhányan erőszakos halált haltak, legalábbis erről tanúskodnak a koponyájukra mért kardvágások. Három kamasz csontjain is fegyver okozta sérülés látható, aminek alapján meg lehet becsülni, hogy körülbelül hány éves korban találták elég érettnek a fiatalokat a fegyverforgatásra.
Sok olyan csontkárosodást találtak, amelyek fertőzésnek tudhatók be. Fiatal gyermekek maradványai arról tanúskodnak, hogy C-vitamin hiánya miatt skorbutban betegedtek meg. A kicsik közül sokan vashiányos anémiában (vérszegénységben) szenvedtek. A skorbut és a vérszegénység viszont a korabeli étrend hiányosságairól árulkodik. Egy fiatal nő agyműtét miatt koponyalékelésen esett át: a csont a seb helyén növekedésnek indult, vagyis a beteg túlélte a műtétet. A legérdekesebb lelet pedig egy fiatal férfié, aki összenőtt alsó végtagokkal született.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Anno](/ih0Ax/label/.cut-640x400/495.jpg)
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap