2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megérkezett Tiziano egyik főműve

2009. október 19. 18:26 MTI

Még soha nem érkezett olyan nagy értékű műkincs-együttes külföldről hazánkba, mint az október 28-án nyíló Botticellitől Tizianóig - Az itáliai festészet két évszázadának remekművei című tárlatra. A mintegy 130 festményt felvonultató kiállítás egyik legfontosabb képét, Tiziano Vecellio Krisztus és Cirénei Simon című festményét a sajtó jelenlétében csomagolták ki hétfőn a Szépművészeti Múzeumban.

A kiállítás 130 képéből harminc származik a Dózsa György úti intézmény gyűjteményéből, a többit mintegy ötven múzeum kölcsönzi a Szépművészetinek - mondta el Baán László, a múzeum főigazgatója. Érkezett festmény a firenzei Uffiziből, a párizsi Louvre-ból, a londoni és a washingtoni National Galleryből, a New York-i Metropolitan Museumból, a római Galleria Borgheséből, illetve a madridi Pradóból is. Ez utóbbi rendelkezik a világ egyik legjelentősebb Tiziano-gyűjteményével - mondta Baán László, aki emlékeztetett arra, hogy a velencei érett reneszánsz festője I. Károly spanyol király udvari festője volt, majd annak utódja II. Fülöp is számos megbízással látta el.

A főigazgató hozzátette, hogy a kiállítás létrejötte mögött hároméves szervezői munka áll. Soha ilyen nagy értékben nem érkezett még műkincs-együttes Magyarországra - hangsúlyozta Baán László, aki szerint a siker a múzeum háttértárgyalásainak, a kurátor, Tátrai Vilmos szakmai hírnevének, illetve az intézmény műkincskölcsönzési politikájának köszönhető. A tárlat biztosítási értéke: 200 milliárd forint.

A főigazgató megmutatta azt a termet is, amelyben a most kicsomagolt képet kiállítják; a festményt, amelyet a mester nyolcvan évesen készített, II. Fülöp trónörökös portréja mellé helyezik el. A kilencmilliárd forint értékben biztosított Krisztus és Cirénei Simon című festmény érdekessége, hogy Simon alakjában Tiziano a saját képmását festette meg - tette hozzá Baán László, kiemelve, hogy II. Fülöp valószínűleg sokat imádkozott e kép előtt, hiszen az az Escorial házikápolnáját díszítette.

Tátrai Vilmos, a kiállítás kurátora elmondta: a tárlat hét szekcióra tagolódik: az első A festészet tudománya címet viseli, és a festői technikák változásait mutatja be. Az Emberarcok, angyalarcok című szekcióban portrékat láthatnak az érdeklődők, a Reneszánsz határok nélkül című fejezet pedig a reneszánsz kapcsolatait mutatja meg a gótikával, illetve az északi művészetekkel. Az eszmény testet ölt: az érett reneszánsz című szekcióban kapnak helyet Raffaelo, Correggio, valamint Leonardo képei - a tárlat egyik főműve, a mester Hermelines hölgye még nem érkezett meg a Szépművészetibe.

A Tiziano: a festészet diadala elnevezésű, ötödik részben az érett reneszánsz vezető velencei mestereinek alkotásai, Giorgione és Tiziano képei lesznek láthatóak. Tizianótól kilenc képet állítanak ki. A Velence és hátországa című szekció Tintoretto és Paolo Veronese nevével fémjelezhető, és abba a korszakba ad betekintést, amikor Velence művészeti nagyhatalommá vált. Az utolsó részben, A reneszánsz válsága és a manierizmus című szekció a humanizmus optimista világképének megrendülését mutatja be többek között Baccafumi, Parmigianino, Lelio Orsi és Bronzino képein keresztül.

Baán László kiemelte: a február 14-éig látogatható tárlat nem utazó kiállítás, tehát csak a Szépművészetiben lesz látható. "A kiállítást már ajánlja a világ egyik legnagyobb művészeti lapja, a The Art Newspaper is" - jegyezte meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár