Veszélyben Machu Picchu és Gaudí temploma
2009. október 7. 12:01 MTI
A perui Machu Picchu ősi romjai, Antoni Gaudí barcelonai Szent Család-temploma és egy New Orleans-i általános iskola is bekerült a világ kulturális örökségének veszélyeztetett műemlékei közé - jelentette be kedden a listát vezető alapítvány.
Korábban
A veszélyeztetett műemlékek védelmére létesült nemzetközi alapítvány 2010-es listáján 47 ország 93 helyszíne szerepel, köztük egy butáni kolostor éppúgy, mint a connecticuti Merritt Parkway hídjai.
Az új lista felhívja a figyelmet arra, hogy a 21. században a kulturális örökség megőrzésének új feladatai vannak, és ezek között rendkívül fontos szerepet játszik a "fenntartható gondnokság" - jelentette ki Bonnie Burnham, az alapítvány elnöke. Mint hangsúlyozta: a műemlékek védelmében szoros együttműködésre kell törekedni a helyi partnerekkel.
Az alapítvány szerint Gaudí 1880 óta épülő híres templomát, a Sagrada Familiát egy új barcelonai földalatti vasútvonal sodorta veszélybe. Az ingatlanfejlesztések áldozatává válnak az 1600-as években készült kiotói házak, az úgynevezett macsiják (machiya), amelyek Japán-szerte építkezési mintául szolgáltak. Machu Picchuban az a számtalan látogató okoz felmérhetetlen kárt, aki éppen a turistalátványosság megtekintésére érkezik. A New Orleans-i iskola és a város St. Louis temetőjének állapota a Katrina hurrikán négy évvel ezelőtti tombolása óta hanyatlik.
A New York-i székhelyű alapítvány a kilencvenes évek közepe óta kétévente adja ki a veszélyeztetett műemlékek listáját. Ezt annak idején azzal a szándékkal állították össze, hogy a kulturális világörökség olyan helyszíneire hívják fel a figyelmet, amelyek az elhanyagoltság, a vandalizmus, háborús konfliktusok vagy természeti katasztrófák miatt kerültek bajba.
A legutóbbi, 2007-es listán már a globális felmelegedés is szerepelt a műemlékeket veszélyeztető okok között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap