Megtalálták Nagy Heródes ősi kőfejtőjét
2009. július 6. 21:30 MTI
Ősi kőfejtőt fedeztek fel az izraeli régészek; meggyőződésük szerint innen származtak azok a kőtömbök, amelyekből 2000 évvel ezelőtt Heródes átépíttette a Második Templomot.
Korábban
Az archeológusok szerint a 100 méter mély kőfejtő egy bányahálózat része volt, ahonnét Heródes idejében a jeruzsálemi építkezéseket látták építőanyaggal. A most felfedezett kőbányában a legnagyobb kőtömbök hossza elérte a 2,7 métert, szélességük és magasságuk pedig 1,8 méter volt. A régészek meggyőződése szerint a kőtömbök mérete arra enged következtetni, hogy a Második Templom kiegészítésére szánták.
A kéthetes leletmentő feltárás során, amelyet egy lakóház építése előtt folytattak, cserépedényeket, pénzérméket találtak, valamint olyan szerszámokat, amelyeket a kőfejtőben használtak az i.e. 1. évszázadban. "Ez a nagy kőfejtő a legnagyobb építési projekthez kapcsolódott, amelyet Jeruzsálemben valaha kiviteleztek. Ez több, mint egy egyszerű felfedezés, hiszen újabb adalékkal árnyalja az ókori jeruzsálemi építkezésekről alkotott elképzeléseinket" - hangsúlyozta Aren Maeir, a Bar-Ilan Egyetem professzora.
(Nagy) Heródest (i.e. 73 - i.e. 4.) a rómaiak nevezték ki a mai Ciszjordánia egy részén fekvő Júdea királyává. Hírnevet szerzett magának nagyszabású építkezéseivel, így a Templom bővítésén kívül felépítette Caesarea kikötővárost, valamint a maszadai, a jerikói és a hérodioni palotát Betlehem közelében.
Az első jeruzsálemi templomot, amelyet Salamon király építtetett, s ahol a frigyládát őrizték, i.e. 586-ban pusztították el, amikor a zsidókat babiloni fogságba hurcolták. A második jeruzsálemi templom építése i.e. 535-ben kezdődött meg és 515-ben avatták fel. Nagy Heródes uralkodásának 18. évében (i.e. 20-19-ben) kezdte el az akkor már több mint négyszáz esztendős Második Templom átépítését. A munka nagyságára jellemző, hogy az egészen Albinus helytartóságáig (i.sz. 62-64) folytatódott, vagyis összesen mintegy nyolcvan esztendeig tartott.
A rómaiak az építményt 70. augusztus 4-én gyújtották fel, és rombolták le, teljessé téve a 66-ban kezdődött zsidó felkeléssel való leszámolást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.